A listát természetesen a kihagyhatatlan bejgli vezeti, amely manapság már számos verzióban elkészülhet.
A Gucci és Dior sminktermékektől kezdve a Nike és Skims ruhadarabokon át a Macbook Próig jó néhány dolog szerepel rajta.
Beteljesülő álmok, nem várt személytől származó pozitív üzenet, sorra érkező jó hírek – ezek várnak a szerencsésekre.
A meteorológus szerint „klasszikus bolondos, áprilisi idővel jön a karácsony”.
Erről Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke beszélt a Kossuth rádióban.
Felkerültek a hídra a csúcsdíszek és a színes díszfények is, így teljes ünnepi pompában tündököl.
Az ajándékba vásárolt élő állatok az ünnepek után gyakran végzik az utcán, így az Orpheus Állatvédő Egyesület arra kéri az embereket, hogy ne ajándékozzanak élő állatot karácsonyra.
Kezdetben egészen máshogy álltak egymáshoz, de hamar megtalálták a közös hangot.
Egy Los Angeles-i eseményen ajándékot osztott a gyerekeknek, és azt is elárulta, mi ösztönzi arra, hogy minden évben időt szakítson erre karácsony környékén.
Az is kiderült, hogy itthon vagy déli szomszédunknál éri-e meg jobban fenyőfát vásárolni.
Fehér karácsony az ország síkvidékein 4-6 évente fordul elő, de ne adjuk még fel a reményt, lehet, hogy mégis hótakaróba burkolózik az ország.