Szoboszlai Dominik edzője Jürgen Klopp nemigazán lepődött meg Mo Salah rekordján, valójában azt hitte, már korábban elérte ezt a számot.
A Liverpool edzője kifejtette, miért döntött úgy, hogy az idény végén feláll a Liverpool kispadjáról.
Derült égből a villámcsapás, úgy érhette ez a hivatalos bejelentés a Liverpool szurkolóit, miután Jürgen Klopp megerősítette, a szezon végén lemond a menedzseri posztjáról.
A Liverpool edzője láthatóan nem szívesen nyilatkozik ebben a kérdésben, mivel egyértelmű a helyzet, és Salah az angoloknál kaphatja meg a legjobb kezelést a sérülését követően.
Úgy véli, hogy a korábban sokat kritizált Darwin Nunez is bevált az Anfielden.
A Liverpool biztosra megy, és hazarendelte a sztárjátékosát az Afrika Kupáról, ahol megsérült, nem sokkal a megérkezése után.
Elmondása szerint meghatotta Eriksson Liverpool iránti rajongása.
A magyar játékos felépülése jól halad, ám a Liverpool menedzsere szerint a soron következő mérkőzéstől még biztosan távol marad.
A Liverpool szemmel láthatóan sokkal erősebb, mint az előző szezonban, ennek azonban ára van.
A Liverpool edzőjét is inspirálta minden idők legjobb német labdarúgója.
Jürgen Klopp nem jött zavarba a labdától, videó is készül róla.