Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

A Jobbik már 2018-ban nyíltan tárgyalt arról, hogy össze kell fogni a baloldallal

A Jobbik volt a 2022-es országgyűlési választások egyik nagy vesztese, a szakértők szerint nagyjából 800 ezer szavazatot veszíthettek az előző voksolás óta. 

Volner János: a Jobbiknak biztos helye volt a politikai palettán

A Jobbik korábbi elnöke úgy véli, ha a párt következetes lett volna a politikai pozícióját tekintve, akkor 20-30 százalék közötti eredményt is elérhettek volna idén tavasszal. 

Márki-Zay: a bonyolult kommunikáció nem egészében érte el a Jobbik hagyományos szavazórétegét

Márki-Zay Péter úgy véli, hogy a Jobbik azért vesztette el a bázisát, mert nem voltak hajlandók egy olyan szövetséget támogatni, amelynek Gyurcsány Ferenc is a tagja. 

Mellár Tamás is komoly kritikákat fogalmazott meg, szerkezeti problémákról beszélt

Mellár Tamás volt az egyike azon két ellenzéki politikusnak, akik Budapesten kívül tudták megnyerni az egyéni körzetüket.

Jakab Péter: Márki-Zay Péter kiragadott mondatai százalékokban mérhető veszteséget okoztak

A pártelnök szerint az ellenzéki összefogás érdekében rengeteg véráldozatot hozott a Jobbik.

Itt bukhatta el az ellenzék a választást az elemző szerint

Török Gábor elemző a Teles élő eredményváróján fejtette ki, hogy elsősorban a Jobbik-szavazók Fideszhez és Mi Hazánkhoz vándorlása segíthette a Fideszt az újabb győzelemhez.

Részvételi adatok: közel 63%-ra ugrott a résztvevők aránya

Röviddel ezelőtt megérkeztek a 2022-es országgyűlési választás 17 órai részvételi adatai, melyek rámutatnak arra, hogy a délutáni órákban sokan döntöttek úgy, hogy mégis elmennek szavazni.

Jakab Péter: Magyarországnak vissza kell térnie Európába és a békébe

Jakab Péter, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke is leadta a szavazatát és lelkesítő szavakat fogalmazott meg a saját közösségi oldalán.

Jakab hivatalos reakciója Karácsony visszalépésére, Márki-Zaynak is üzent

Jakab Péter sem hagyta ki a lehetőséget, hogy reagáljon a pénteki nagy bejelentésre, és több tiszteletet is kért a jobbikosoknak.

Lemondott posztjáról náci karlendítései miatt Ózd alpolgármestere

Október 31-i hatállyal lemondott pozíciójáról Farkas Péter Barnabás, aki az elmúlt hetekben keveredett botrányba.