Nem éppen úgy alakult Járai Máté napja A Konyhafőnök VIP-ban, mint azt szerette volna.
Zsófi tartott attól, hogy Rózsa megint hátba fogja szúrni őket, aki a legutóbbi manőverével talán biztosította a helyét a döntőben.
Juliska azonnal a nyakába borult, addig Zsófi szinte rosszul volt ettől, nem örült, hogy a színész nyerte a párbajt.
Zsófi nem fogta vissza magát, amikor Rózsáról kellett beszélnie, eddig sem szívlelte, most azonban már teljesen betelt nála a pohár.
Megtartották az újabb törzsi tanácsot, amelynek a végén egy törzstagnak el kellett hagynia a szigetet.
Az előzetes alapján bőven lesz okunk arra, hogy a képernyőre szegezzük a tekintetünket, és felerősítsük hallójáratainkat.
Egy újabb versenyző, aki nagyon negatívan nyilatkozott Zsófiról, és továbbra is erősen megosztja a közvéleményt a stílusával.
Egyelőre olyasvalami kezd körvonalazódni, hogy Rózsa a következő törzsi tanács előtt kijátssza Mátét és Juliskát.
Elszabadultak az indulatok, sorra jöttek a sérelmek, és mintha mindenki csak Zsófi ellen lett volna.
Nem kellett oda tűz, jött az magától is, csak úgy szikráztak a versenyzők szemei a törzsi gyűlést követően.
Várható volt, hogy a törzsi tanácsot követő megbeszélésen lesznek viták, Máté nem fogta vissza magát, és rendesen beolvasott Zsófinak.