Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elképesztő sztori - az utasszállító mindkét pilótája ivott, az egyik légiutas-kísérő pedig be volt drogozva

A nigériai Port Harcourt Nemzetközi Repülőtéren történt júliusi incidens után a Nigériai Légibaleset-vizsgáló Hivatal (NSIB) alkoholra és kábítószerre is szűrte annak a Boeing 737-es járatnak a személyzetét, mely leszállás közben letért a kifutópályáról.

További Hírek

Akasztással való fenyegetéssel vette rá intézkedésre a rendőrséget egy ittas vanyarci férfi

Az ügyészség szerint a részeg férfi terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettét követte el.

Nagyon olcsón megúszta az aszfaltot felniken felszántó ittas sofőr

Mondjuk már az is valami, hogy lett következménye a „mutatványnak”.

Ittasan és forgalommal szemben haladt az M30-as autópályán egy idős sofőr

A helyszínen elvették a jogosítványát annak a 76 éves férfinak, aki elmondása szerint eltévedt.

Ittasan vezetett, elvették a jogsiját, újra bepróbálkozott

A kesztölci lakos úgy vezetett autót, hogy korábban őt az Esztergomi Járásbíróság eltiltotta a járművezetéstől, miután ittasan vezetett. Ő mégis megpróbálta, hátha nem veszik észre.

Berúgott, majd ellopott egy autót, mondván: „kocsikázni indult”

A kisteleki rendőrök befejezték a nyomozást egy baksi férfival szemben, aki önkényesen és ittas állapotban vitt el egy Opelt, mert "kocsikázni" akart.

A tegnapi budapesti BMW-s baleset sofőrje ittasan vezethetett

Tegnap este két komolyabb baleset is történt Budapesten, egy BMW-s pedig vélhetően ittasan ült volán mögé.

Kiderült, a II. kerületben Porschéval balesetezett nő ittasan vezetett (képek)

A Szilágyi Erzsébet fasoron történt balesetben egy ittas nő letarolt több oszlopot is, majd felborult autójával – betörve egy üzlet kirakatát is.

A szerencsi motorbaleset 16 éves áldozata bukósisak és jogosítvány nélkül, részegen vezetett

Részegen, jogosítvány nélkül és más motorjával rohant oszlopnak egy 16 éves fiú Szerencsen.

Ittasan, jogosítvány nélkül, forgalomból kivont autóval balesetezett

Egy jászapáti férfi szinte az összes szabályt megszegve vezetett, azonban balszerencséjére balesetet okozott, melyben súlyosan megsérült.