Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,10 Ft
Euró
394,40 Ft
Font
462,15 Ft
Bitcoin
63,660 $

Összeveszett élettársával, majd részegen, eltiltás hatálya alatt szándékosan elgázolta

A nő annak ellenére, hogy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt, részegen beült az élettársa autójába, és szándékosan elgázolta a férfit saját autójával.

Fotó: Unsplash/Gabe Pierce
Bűnügy

Borbély Fanni

Szerkesztő

Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy a férfi túlélte a meghökkentő mutatványt: a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleménye szerint emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt vádat emelt a nő ellen, aki közös italozás után összeveszett élettársával, elvitte annak autóját és amikor a férfi az utcán meg akarta állítani, szándékosan elütötte.

A vádirat szerint a párosnak egyébként is viharos volt a kapcsolata a folyamatos italozás miatt, ám 2022. július második felében, délután, miskolci lakásukban egy féltékenységi téma miatt a szokásosnál is csúnyábban összevesztek. A nő végül este távozott a lakásból, s annak ellenére, hogy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt, simán beült élettársa autójába és elindult. Soron kívül Élőben közvetíti a tv a Manchester-City-Real Madrid Bajnokok Ligája visszavágót

A távolabb megkísérelt megforduló manőver azonban nyilvánvalóan döcögősen ment, mivel a nő ittas volt, így végül nekiütközött egy kerítésnek, ami miatt az ingatlan tulajdonosa rászólt, hogy szálljon ki az autóból, mert így nem vezethet. A felszólítás aligha érdekelte a nőt, s inkább nagy sebességgel elhajtott a helyszínről.

Amikor pedig élettársának is feltűnt, hogy az ő autóját vitte el, kiszaladt az utcára és a felé hajtó nőt integetéssel próbálta megállítani. A nő látta, hogy párja az út közepén áll, majd szándékosan, lassítás nélkül 40-50 km/h sebességgel elütötte a férfit, megállás nélkül továbbhajtva, a közeli útkereszteződésben azonban egy árokban végezte, ahonnan végül gyalogosan távozott.

A férfi a baleset következtében felrepült a gépjármű motorháztetejére, betörte a szélvédőt és az út melletti járdára hanyatt esett: a szándékos gázolás következtében életveszélyes állapotba került, s csak a csodának köszönhető, hogy túlélte az incidenst. Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést, végleges hatállyal közúti járművezetéstől eltiltást, valamint közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a feltételes szabadságra nem bocsátható.

Mbappé büszke arra, hogy kiütötték a Barcelonát a Bajnokok Ligájából

A PSG csatára nagyon is büszke arra, hogy kiejtették a Bajnokok Ligájából a Barcelonát kedd este idegenben.