Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Továbbra sem csitul a viszály Fodor Zsóka és Várkonyi András között

A színésznő szerint ő soha nem mondott rosszat kollégájáról, ám ha az be tudja bizonyítani ennek az ellenkezőjét, „akkor a Nagykörút közepén letérdel és bocsánatot kér tőle”.

További Hírek

Szoboszlai szerint minden meccs élet-halál a PL-ben, de azért egy kis csoki belefér

A Liverpool magyar játékosa egy ponton lát nagy különbséget a Bundesliga és a Premier League között.

Gáspár Győző szerint a sikereihez nem volt szüksége protekcióra, csak tehetségre

Véleménye szerint akik kritizálják és sértegetik őt, csak irigyek arra, amit elért.

Majka nem érzi teljesen biztonságban magát, ezért aranyba és órákba fektet pénzt

Elmondása szerint tudatosan teszi mindezt, hogy ha egy nap úgy alakul, hogy el kell hagynia az országot, ezeket a tárgyakat magával tudja vinni.

Ha egyszer szabadulna, virágot vinne áldozatai sírjára a százhalombattai rém

Elmondása szerint sokáig azt gondolta, hogy jó ember, aki néha rossz dolgokat tesz, de ma már nem így látja.

Így tudta meg Karikó Katalin, hogy Nobel-díjat kapott

A magyar biokémikust philadelphiai otthonában ébresztette a stockholmi telefonhívás, amelynek kapcsán először azt hitte, csak vicc.

Koncz Gábor: Orbán Viktort a század legnagyobb politikusának tartom

Kiemelte, a legfőbb érdeme az ő szemében, hogy „nem emeli fel a kezét, nem adja meg magát”.

Kubatov Gábor: még Demszky sem okozott annyi kárt Budapestnek, mint Karácsony

Elmondása szerint „nem nagyon bírja” a főpolgármestert, akit lustának, teszetoszának és döntésképtelennek tart.

Tóth Gabi nyara az átélt nehézségek és a sok munka miatt is kimerítő volt

De a kislánya mindvégig erőt adott neki, ez vitte előre a mindennapokban.

Szabados Ági: mondjuk ki, egy csúnya nő nem ülhet be műsorvezetői pozícióba

Véleménye szerint egy férfi esetében ez nem téma, a nőknél viszont annál inkább, kár lenne tagadni.

Kelemen Anna szerint Szijjártó Péter „férfias és tökös”, akár miniszterelnök is lehetne

Sőt, az egykori pornós úgy véli, a külügyminiszter méltó utódja lehetne Orbán Viktornak a miniszterelnöki székben.