Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Közel ötszáz zöld aktivista láncolta magát repülőgépekhez Hollandiában

Az egyiptomi Sarm-es-Sejkben vasárnap kezdődő, az ENSZ közel kéthetes COP27 éghajlatváltozási konferenciáját megelőzően tartott megmozdulás résztvevői kevesebb repülőgép indítását, a vonatközlekedés fejlesztését, valamint az általuk "szükségtelennek" vélt rövidtávú járatok megszüntetését és a magánrepülőgépek használatának korlátozását követelték

Hollandia kormánya még idén bocsánatot kér az ország rabszolgaságban betöltött szerepéért

Ezt Franc Weerwind holland jogvédelmi miniszter közölte Hágában, mint ahogy azt is, hogy egy kizárólag a rabszolgasággal foglalkozó múzeumot létesítenek Hollandiában.

Madárinfluenza: tavaly óta 6,1 millió állat leölését rendelték el Hollandiában

A vírus egyik legfertőzőbb törzsét már 30 állattartó telepen észlelték szeptember óta, s minden jel arra utal, hogy a probléma egyre több helyen üti fel a fejét Európán belül.

Két hajó ütközött a holland partoknál: két ember életét vesztette, egy gyermek eltűnt

Tragikus baleset történt a holland partoknál: két hajó összeütközött, az incidens következtében pedig legkevesebb két ember életét vesztette, egy gyermek pedig eltűnt.

Hollandia nem elég befogadó a bevándorló hátterű emberek szerint

Mintegy 3000 török, marokkói, suriname-i és karibi-hátterű hollandot vontak be egy kutatásba, a megkérdezettek több mint fele azt mondta, hogy Hollandia nem befogadó a másfajta gyökerekkel rendelkező lakosokkal szemben.

Ha magaddal vinnél Coolio munkásságából egy hidegrázós darabkát

Ennél szomorúbb apropóból nem is említhetnénk ezt a csodás koncertfelvételt, ami a kilencvenes évek aranykorába repít minket vissza.

A holland miniszterelnök is aggódik Olaszországért, de a magyar és a lengyel jogállamiságért is

A kormányfő az interjúban kitért a holland társadalmi feszültségekre, egyebek között a kormány agrárpolitikája miatt tüntető gazdákra, a menekültügyi válságra, a családtámogatási botrányra. Elismerte, hogy e válságok alatt "kevésbé volt látható", mint amennyire az ország vezetőjének kellene.   

A holland külügyminiszter nagyon aggódik a magyar jogállamiságért, Menczer Tamás helyre tette

Menczer Tamás szerint elvárható lenne, hogy a holland külügyminiszter legközelebb akkor foglalkozzon Magyarországgal, ha a saját országában végre sikerült rendet tenni.

Hatan hunytak el és heten megsebesültek a holland kamionos gázolásban

Súlyos tragédia történt a Hollandia déli részén található Nieuw-Beijerlandban szombat este, amelynek több halálos áldozata is van.

Kamion gázolt halálra embereket egy utcai összejövetelen Hollandiában (videók)

Épp utcai összejövetelt tartottak az emberek, amikor hirtelen közéjük vágódott egy kamion, és többen életüket vesztették.