Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
363,13 Ft
Euró
400,78 Ft
Font
476,27 Ft
Bitcoin
60,486 $

További Hírek

Zacher Gábor szerint teljesen mindegy, hogy melyik vakcinát kapjuk meg

Zacher Gábor toxikológus megosztotta véleményét a hazánkban elérhető vakcinák hatékonyságával kapcsolatban, s bár korábban jelezte, fenntartásai vannak a kínai oltóanyaggal szemben, most úgy véli, teljesen mindegy, hogy melyik vakcinával oltanak be minket.

Marco Rossi rossz híreket közölt Szoboszlairól

Marco Rossi nem túl jó hírekkel szolgált Szoboszlai Dominikről, a szövetségi kapitány ugyanis elmondta, a magyar focista sajnos még nem léphet pályára a márciusi világbajnoki selejtezőn.

Az új szerződés miatt több mint ötezer egészségügyi dolgozó hagyja ott állását

A március elsejétől hatályos új munkaszerződés miatt a hazai egészségügyi dolgozók 5 százaléka, azaz 5000 fő mondott fel, mely nem túl biztató képet mutat a koronavírus harmadik hullámában.

Gyújtogatót fogtak el a Déli pályaudvaron

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy román állampolgárságú férfi okozhatta a tüzet, akit még a helyszínen igazoltattak a rendőrök, kihallgatása megtörtént, jelenleg pedig őrizetben van.

Szerdáig érdemes tankolni, később már drágább lesz

A holtankoljak.hu úgy értesült, a hazai üzemanyagárak drágulásnak fognak indulni a hét közepén, így még most érdemes tankolni, hiszen később várhatóan sokkal drágább lesz a tankolás.

Az EMMI szerint feleannyi iskolában van korlátozás, mint a második hullám tetőzésekor

Az EMMI válaszolt az ATV megkeresésére és közölték, a március 1-jei adatok alapján a hazai általános iskolák 16,7 százalékában van érvényben járványügyi intézkedés, s mindössze 2,6 százalékban érintett a teljes intézmény.

A székesfehérvári idősek egyórás vásárlási idősávot kapnak március 15-ig

A koronavírus-járvány hazánkban sajnos egyre növekvő tendenciát mutat, a szakemberek pedig attól tartanak, a fertőzöttek száma drasztikusan meg fog emelkedni a következő hetekben, ennek okán a székesfehérvári polgármester egy ideiglenes idősáv bevezetése mellett döntött.

Szijjártó szerint a magyar szakembereknek joga van dönteni a vakcinákról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a szlovéniai Brdo pri Kranjuban jelentette ki, hogy a magyar szakembereknek joga van ahhoz, hogy a veszélyhelyzet idején döntést hozzanak a Magyarországon alkalmazható oltóanyagokról.

Kiderült, mikor indulhat a magyar fejlesztésű vakcina gyártása

A magyar fejlesztésű koronavírus elleni oltóanyag gyártása várhatóan jövő év végén indul majd, az oltóanyaggyár költsége pedig előreláthatólag 6,7-7 milliárd forint környékén fog mozogni.

Megkezdődött az oltás a kínai vakcinával, azonban egyelőre nem túl nagy az érdeklődés

Hazánkban is megkezdődtek az oltások a kínai oltóanyaggal, azonban nem indult zökkenőmentesen a történet: 168 pácienst hívott fel a budapesti háziorvos, azonban összesen 55 polgár vállalta az oltást.