Elmúltál már 18 éves?
A rendőrség nagy erőkkel keresi a férfit, de egyelőre még azt sem tudni, melyik megyében jár, ugyanakkor nem kizárt, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében bujkál, ahol elkövette a bűncselekményt..
Megszületett az elsőfokú ítélet abban az ügyben, amelyben egy férfi nem tudott belenyugodni munkaviszonyának megszüntetésébe, ezért tettlegesen bántalmazta főnökeit.
Sajátos módon vett elégtételt a tulaj azon a vendégen, akit lopáson ért.
Zaklatással, illetve személyi szabadság megsértésének és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolják azt a 49 éves veszprémi férfit, aki erőszakkal és fenyegetéssel akarta rábírni feleségét, hogy álljon el válási szándékától.
Nem tartják indokoltnak a 15 év szabadságvesztés enyhítését annak a férfinak az ügyében, aki letartóztatásból szabadulása napján bozótvágóval támadt az utcán hangoskodó társaság egyik tagjára.
Válófélben lévő feleségére adott le többszöri alkalommal lövéseket egy férfi Gyenesdiáson.
Vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki otthonukban bántalmazta, majd egy nadrágszíjjal próbálta meggyilkolni partnerét.
7 évi börtönre és 7 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélték azt a 39 éves vádlottat, aki az élettársát 2 éven belül immár másodszor bántalmazta igen súlyosan.
Elrendelték annak a 28 éves férfinak a letartóztatását, aki Salgótarjánban nekirohant egy idős férfinak az utcán, hogy ellopja a táskáját, eközben pedig véresre verte az arcát.
A Szegedi Járási Ügyészség indítványt a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a nőnek a letartóztatását aki életveszélyes sérüléseket okozott a sértettnek.
Tizenéves lányokat vettek őrizetbe, mert állítólag azt tervezték, hogy megölik osztálytársaikat az iskolai bálon.