Rövid időn belül két gyermek is fejbe lőtte magát egy fegyverrel, ami sok kérdést vet fel.
Dér Heninek lehettek nehéz időszakai, amikor még iskolás volt, és a LifeTV műsorában elárulta, hogy mivel csúfolták.
A tanulmány arra is rámutatott, hogy az online oktatások az alsó tagozatos diákok esetében szinte semmit nem értek.
A legfrissebb közlemény szerint gyerekek elleni szexuális bűncselekmények miatt emeltek vádat több ember ellen Zalában.
Jobban megviselheti a gyermekeket és a szülőket a virtuális oktatás, mint a személyes, derül ki az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központjának (CDC) csütörtökön közzétett tanulmányából.
Olyan súlyos sérüléseket szenvedett a fiatal fiú, hogy már nem lehetett megmenteni az életét. Mellette egy 14 éves fiút sebesítettek meg a lövések.
Az afgán kormány legújabb rendelete értelmében tilos lesz a 12 évnél fiatalabb kislányok számára az iskolákban és köztereken való éneklés, mindezt kizárólag nők részére fenntartott intézményekben és rendezvényeken tehetik meg.
A koronavírus-fertőzésen átesett gyerekek több mint egytizede öt héttel a diagnózis után is tapasztal magán tüneteket.
A Johns Hopkins Orvosi Egyetem professzora szerint a gyermekek mentális egészségére kellene összpontosítani ahelyett, hogy a covid-fertőzés rizikóit mérlegeljük esetükben.
Továbbra is keresi a rendőrség azt a fiatal fiút, aki február 19-én tűnt el, azóta nem ismert a tartózkodási helye.
Rossz hírt közöltek a helyi tisztviselők, miután kiderült, hogy a vírus a hat-tíz év közötti korosztályba is betört, és folyamatosan fertőz.