Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Berúgott egy ózdi dohánybolt előtt, majd az intézkedő rendőröket azzal fenyegette, hogy jól megveri őket

A férfi egyébként igen erős testalkatú és küzdősportokban is jártas, így még szerencse, hogy a rendőrök időben érkeztek és szakszerűen látták el feladatukat.

Eltűnőfélben van a hagyományos értelemben vett férfiasság

A Nemzetközi Nőnap alkalmából elkészített felmérésből kiderült, a magyarok a világátlaghoz képest kevésbé értenek egyet azzal, hogy a feminizmus több kárt okoz, mint jót.

Rosszul lett és életét vesztette egy férfi a kőbányai Lidlnél

Egy férfi rosszul lett Kőbányán, a Ceglédi úti Lidl áruház parkolójában, majd a helyszínen életét vesztette.

Fájó üleppel érkezett a kórházba, üvegpoharat operáltak ki belőle

Most bizonyára mindenki meg fog döbbenni, de az eset Indiában történt.

Egy tanulmány szerint az elvált férfiaknál fennáll a korai halálozás veszélye

A legújabb kutatás szerint a több mint hét éve egyedül élő férfiaknál jóval nagyobb a kockázat a súlyos betegségekre és a korai halálozásra vonatkozóan.

Vendégségbe érkezett, benn égett a kigyulladt németországi házban egy magyar férfi

A társasház szenteste gyulladt ki, a 28 éves férfi azonban nem tudott elmenekülni a lángok elől.

Egy 102 éves férfi is megjelent a pécsi klinikán, hogy felvegye a negyedik oltást

Nem mindennapi dolog, hogy ilyen gyönyörű kort megélt emberekkel találkozhatunk, a pécsi klinika dolgozói azonban szerencsések voltak.

Az ünnepek előtt rúgtak ki egy kétgyermekes apát egy budapesti közműcégtől

A férfit az ünnepek előtt rúgták ki, problémájával pedig a sajtóhoz fordult és egy interjút is adott a Metropolnak.

A New York-i színház egyik falából mentettek ki egy meztelen férfit

Akármennyire is hihetetlen, egy meztelen férfit találtak a New York államban található syracuse-i színház falában.

Egy férfi azért járt a tatabányai plázába, hogy titokban nőket fotózzon a mosdóban

Egészen megdöbbentő esetről számolt be az ügyészség, egy férfi ugyanis egy tatabányai áruház női mosdójában készített fotókat nőkről.