A parlament elfogadta a közoktatási szabályokat érintő törvénymódosításokat, amelyek új szabályokat vezetnek be a testnevelési órák alóli felmentések kapcsán.
Már javaslatot is tettek arra, hogy ki legyen az utódja.
A korábbi vádak szerint az olasz politikus megvesztegette a tanúkat.
A hivatalos törvényszéki tájékoztatás szerint felmentette a Fővárosi Törvényszék a kínai férfit, aki a kórházban megölte betegtársát.
Az úgynevezett „derogációs kérelem” jövő év végéig adna felmentést Magyarországnak, amennyiben elfogadja az EU.
A hivatalos közlésben nem részletezték, mi áll ennek hátterében, azonban nagyon is valószínű, hogy a férfi korábbi megjegyzései miatt volt szükség erre.
A francia rendezőt legalább három másik nő vádolta meg szexuális visszaéléssel, a férfi azonban mindent tagadott, miközben kiemelte, hogy „ezek mind hazugságok, A-tól Z-ig”.
Bűncselekmény hiányában felmentette a sienai bíróság a korrupció vádja alól Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnököt és az ugyanebben a perben szintén vádlottként szereplő Danilo Mariani zongoristát.
A 47 éves Damon Thibodeaux a floridai Jacksonville-ben halt meg, kevesebb mint 10 évvel a börtönből való szabadulása után.
Kabult csütörtökön robbanássorozat érte, amely több mint 100 ember életét követelte, köztük 13 amerikai katonáét. Csütörtök este Joe Biden amerikai elnök még mindig kitartott azon döntése mellett, hogy folytatja a katonai kivonulást az országból.
Felmentheti a büntetés alól a katalán függetlenségpárti politikusokat Spanyolország kormánya.