Navracsics Tibor elmondta, ugyan az EB állásfoglalásáról hivatalos értesítést nem kaptak, ám ha a sajtóban megjelenteknek megfelelően az operatív programok 65 százalékának kifizetését felfüggeszti a bizottság, az nem jelent forrásvesztést, csupán a kifizetések késleltetését.
A szakmai kabineteket vezető miniszterek a háborús energiaárakról és az európai energiaellátási problémákról tárgyalnak a Karmelita kolostorban.
Ennek kapcsán említették meg, hogy 2010 óta is radikálisan növekednek a minimálbérek Magyarországon.
Az EP-képviselő szerint az ársapkát a választási kampány részeként vezették be, azonban már eltörölnék.
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi- és biztonságpolitikai főképviselője Peking aktívabb és konstruktívabb részvételét sürgette.
Schmuck Erzsébet azt mondta, az uniós forrásokból kell felkészíteni a gazdatársadalmat, hogy alkalmazkodjon az éghajlatváltozáshoz
Egy három professzor által összerakott nemzetközi jelentésben arra a konklúzióra jutottak, hogy Magyarország a továbbiakban nem kaphat uniós forrásokat.
A dokumentum jövő héten kerül a LIBE bizottság elé és ősszel tárgyalhatja az EP plenáris ülése.
Ukrajna elnöke ismét élesen fogalmazott, szerinte Oroszországnak már az EU is a célpontja.
A bukott miniszterelnök szerint Orbán Viktorral „szembejött a valóság”.
Varga Judit igazságügyi miniszternél most telt be a pohár, szerinte ezzel ez a bizonyos csoport átlépett egy olyan határt, ami minden eddiginél túlzóbb.