Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Összeomlás a DK-ban – folyamatosan hagyják el a pártot a tagok

Kilépett a pártból a DK veszprémi alapszervezetének egykori elnöke, Katanics Sándor.

Két ellenzéki politikus is fej fej mellett halad Szombathelyen a felmérések szerint

Ha Ungár Péter és Czeglédy Csaba között kell választani, nagyjából egyenlően oszlanak meg a voksok, a fideszes jelöltet azonban csak az LMP politikusa tudná legyőzni.

Ennyien indulnak az ellenzéki előválasztáson

Kiderült, hányan veselkedhetnek neki a hamarosan esedékes előválasztásnak, amelyen eldőlhet, ki hívhatja ki Orbán Viktor miniszterelnököt 2022-ben.

Felfüggesztették a szocialista politikus párttagságát, aki a DK színeiben indul az előválasztáson

Hivatalos közösségi oldalán közölte a Magyar Szocialista Párt (MSZP), hogy felfüggesztik a párttagságát Molnár Gyulának, aki az előválasztáson a DK színeiben indul.

Karácsony Gergely: „Jóvátételt adunk a dolgozóknak!”

Budapest főpolgármestere és az MSZP-Párbeszéd-LMP miniszterelnök-jelöltje Facebook-bejegyzésében osztotta meg programja egyik kiemelkedő pontját.

Újabb ismert politikus támogatását jelentette be a Jobbik

Jakab Péter, a Jobbik pártelnöke és az ellenzéki előválasztáson indított miniszterelnök-jelöltje megerősítette, hogy támogatni fogják a Momentum színeiben induló Szél Bernadettet az előválasztáson.

Közös jelölteket állít az MSZP és a Párbeszéd az előválasztáson

Közös jelöltet állít az Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért az ellenzéki előválasztáson.

Dobrev Klára lenne a DK miniszterelnök-jelöltje?

Bár Dobrev Klára még nem jelentette be, hogy indulna az őszi ellenzéki előválasztások, Kálmán Olga és Vágó István megszólalásai erre utalhatnak.

Így fog zajlani az ellenzéki előválasztás

Friss sajtóértesülések szerint megvan a pontos menetrendje az ellenzéki előválasztásoknak, mellyel kiválasztják, hogy az egyéni választókerületekben és a miniszterelnökségért ki hívja ki a Fidesz-KDNP kormánykoalíciót.

Fontos etikai szabályokat fogadott el az ellenzék az előválasztásra

Már régóta ismert tény, hogy a hat fő ellenzéki párt összefog a 2022-es országgyűlési választásokra, hogy le tudják győzni a Fidesz-KDNP kormánykoalíciót.