Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Reagált a kormány a hosszú kórházi várólistákra

A műtétek többségénél jóval hosszabbak a várólisták, mint tavaly ősszel – a problémákat a kormány is jegyezte, az emberi erőforrások minisztere pedig tegnap jelentette be, hogy 13,5 milliárd forinttal próbálnak enyhíteni a helyzeten.

A magyar kormány az ukrajnai menekültek egészségügyi ellátását is biztosítja

Minden segítséget megad Magyarország az országba érkezett menekülteknek, egészségügyi szinten is.

Oroszország „hatalmas egészségügyi vészhelyzetre” készül a kiszivárogott dokumentumok alapján

Az iratokból az derült ki, hogy Oroszország nagyszabású egészségügyi vészhelyzetre számít a lehetséges orosz áldozatok miatt, akik az ukrajnai háborúban fognak elesni.

Háromszorosára nőtt a magyar ápolók bére 2010 óta

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, hogy a kormány által elért gazdasági növekedésnek köszönhetően az ápolóknak is egyre több pénz jut.

Akár félmillió forintot is zsebre tehetnek a rendszeres véradók

Az elmúlt évtizedekben megnőtt a kereslet az úgynevezett hemofíliás, vérplazmából készült gyógyszerek iránt, amit főként a veleszületett immunhiánnyal élők, vérérzékenyek, vese- és májbetegek, valamint a súlyos égési sérültek szednek.

Orbán Viktor ismét az ápolókhoz szólt

Ugyan ezúttal elmaradt a megszokott péntek reggeli interjúja, megragadta a lehetőséget, hogy az ápolókhoz szóljon.

Alapvető gyógyászati segédeszközök tűnhetnek el a hazai betegellátásból

A gyógyászati segédeszközök forgalmazói jelezték, hamarosan mankók, járókeretek, mopedek, súlyos gerincferdülést korrigáló fűzők és cipők tűnhetnek el itthonról.

Ledöbbentek az egészségügyi dolgozók, amikor megkapták a januári béremelésüket

Elégedetlenek a magyar ápolók, ugyanis nem kaptak akkora emelést, mint amennyit a kormány ígért.

Regisztrációhoz köthetik a vérnyomásmérők árusítását

Egy jogszabály-módosítási javaslat értelmében csak regisztráció után vásárolhatnák meg a magyarok az orvosi készülékeket.

Rengeteg szakember hiányzik a magyar egészségügyből

Egy év leforgása alatt körülbelül 17 ezerrel esett vissza az egészségügyben dolgozók létszáma – a pályaelhagyás egyik fő oka a tavaly bevezetett új szolgálati jogviszony.