Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Gyomorforgató körülmények a magyar mozik büféiben

Az információk szerint a diákmunkákon lévő dolgozók kiszedték a kukából a papírpoharakat és a  popcornos és nachosos dobozokat, majd azokat töltötték újra a nézőknek. 

További Hírek

Magyarok is vannak a Tenerifén karantén alá vont szállodakomplexumban

Nem sokkal azt követően, hogy kiderült, megvan az első magyar koronavírus-fertőzött, újabb magyarok által érintett esetről számolt be a felelős államtitkár.

Alapos megfontolás javasolt az észak-olaszországi utazás előtt

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerint a koronavírus olaszországi megjelenése miatt érdemes alaposan megfontolni az észak-olaszországi utazásokat.

A koronavírus miatt már a hokiütők használatát is korlátozzák az Egyesült Államokban

Szakértők előre megjósolták, hogy az ellátási láncban is komoly károkat okozhat a Kínából induló koronavírus, ám azt talán kevesen gondolták, hogy mindez az NHL-ben is érezhető lesz.

Kötelezővé tették a szájmaszkok viselését egy futballmeccsen

Kedden veszi kezdetét az ázsiai Bajnokok Ligája sorozat, ahova a helyi szövetség rendelkezése szerint kizárólag szájmaszkot viselve látogathatnak majd ki a szurkolók.

Európában is egyre jobban tartanak a koronavírus bejutásától

Nagy Britanniában például súlyos közegészségügyi fenyegetésnek minősítették az új vírust, amelynek az ellenszerét továbbra sem találják.

A WHO szerint hiába állítják, nincs ismert ellenszer a koronavírusra

Áttörő jelentőségű gyógyszerek kifejlesztéséről számolt be több sajtó is, ám a WHO cáfolta, hogy ezek a készítmények léteznének.

Bőrt nyomtat a sebekre egy készülék, ami forradalmi lehet az égési sérülések kezelésénél

Jó hír, hogy az első, sertéseken végzett teszteken jól szerepelt az új fejlesztést, ami megnyithatja az utat a hétköznapibb felhasználás felé.

Fokozottan ellenőrzik a határátkelőket a koronavírus miatt

Közben az is kiderült, hogy a Vuhanból hazaszállított, majd kórházi karanténba helyezett magyar állampolgárok mindegyike egészséges.

Megérkeztek Budapestre a Vuhanból „kimenekített” magyarok

A jelek szerint egyik Vuhanból hazahozott magyar állampolgár sem fertőződött meg a koronavírussal, ám az előírások szerint ennek ellenére is karanténba kell helyezni őket.

Negatív lett a koronavírus gyanújával vizsgált debreceni beteg mintája

Nem igazolódott az új koronavírus jelenléte abban a mintában, amit Debrecenből kapott a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laboratóriuma.