Az Egyesült Államok Guantanamo Bay-ben szervezi a második bírósági terem létrehozását, amely a nyilvánosság előtt zárva marad.
Jelentős költségvetési csalás gyanújáról számoltak be, ami mögött egy bűnszervezet áll. Több mint 700 millió forintról van szó, ami már egy jelentős összeg.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség nem hagyja annyiban a dolgot, és letöltendő börtönbüntetést kért a budapesti nőgyógyászra.
Magyarország Ügyészsége megosztotta azt a videót, amiben két férfi szerepel, és nem hajlandóak eleget tenni a szabályoknak.
Ahogyan arról korábban már írtunk, az ausztrál hadsereg elit alakulatának háborús bűneit feltáró nyomozás eredményeképp a 13 katonát felmentik a szolgálat alól, később pedig a bíróságon kell majd felelniük bűneikért.
Egy dél-kínai élelmiszeripari cég ellen indult el az eljárás, ugyanis hamis Starbucks termékeket forgalmaztak, a vád szerint 21 millió jüan (967 millió forint) értékű termékhamisításról szól – írja a Kisalföld.
Egy újabb olyan eset, amikor az egyik fél féltékenységből cselekedett helytelenül, és leszúrta a volt élettársát, amire ezelőtt számos példát láthattunk, akár Magyarországon is.
Egy győri férfit immáron negyedik alkalommal igazoltattak a rendőrök ittas vezetés közben, így most már börtön vár rá – adta hírül a Kisalföld.
Büntetést kapott Gáspár Bea, ami kapcsán a TV2-nek nyilatkozott. A családot teljes mértékben felháborította a döntés, és ennek hangot is adtak.
Megszületett a jogerős ítélet, ami alapján jogerősen több év börtönt kapott az ügyben ériontett polgármester.
Egy hazai droghálózat tagjai ellen emeltek vádat, akik a drogkereskedelemmel egy igen jelentős összegre tettek szert.