A magyar miniszterelnök gőzerővel dolgozik azon, hogy tovább növekedjenek a bérek, és ebből nem akar engedni.
Az érdek-képviseleti vezető szerint a kormánynak rá kell döbbennie, hogy elérkeztek ahhoz a pillanathoz, amikor még tehetnek a javulás érdekében.
Az év eleji béremelésnek szinte már nyoma sincs az inflációnak köszönhetően, ám a problémák tartós megoldásához még jobb fizetésekre lenne szükség.
Az Országgyűlés keddi ülésén napirend előtti felszólalásukban több témában is felszólaltak az ellenzéki képviselők.
A megbeszélésen szót ejtettek a köznevelés hatékonyságáról és a gyermekek érdekeiről, azonban a pedagógusok béremelése kimaradt.
A Pedagógusok Szakszervezete jelentette, miszerint ma délután lesz az első sztrájkbizottsági tárgyalás az új kormány képviselőjével, Maruzsa Zoltánnal.
Az elemzők azt mondják, a jelenleg is zajló erőteljes bérnövekedés és az ehhez hozzáadódó év eleji fiskális transzferek a fogyasztás erőteljesebb növekedését vetítik előre.
Az MKIK-elnököt meglepte a negatív reakció, emellett úgy véli, nincs miért bocsánatot kérnie, az ezzel kapcsolatos álláspontját pedig részletesebben is kifejtette.
A Jobbik ezúttal a rendvédelemben dolgozók bérének emelését sürgeti.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint átlagosan legalább 13-15 százalékos béremelésre lenne szükség a versenyszférában 2022-ben, ez azonban nem vezetne magasabb inflációhoz.
Az LMP szerint a közalkalmazottak fizetését azonnal legalább az infláció mértékével, csaknem 10 százalékkal kell kompenzálni,