Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Több mint 350 milliós uniós támogatást kap négy Békés vármegyei település

Négy Békés vármegyei település között osztják szét azt a 354 millió forintot, amit uniós támogatáson nyertek el.

További Hírek

Négyen vesztették életüket egy szörnyű balesetben Gyomaendrőd közelében

Nemrég Gyomaendrőd közelében történt halálos baleset, melyben összesen négyen vesztették élüket, nem lehetett rajtuk segíteni.

Fagyállót adott „ajándékba” apósának, később bevallotta a gyilkosságot

A 36 éves férfit zavarta apósa alkoholista életmódja, kegyetlen módon végzett vele, végül azonban lebukott.

Benyugtatózták az idős gyulai férfit, majd kifosztották

Szerencsére elkapták azt a két férfit, akik benyugtatóztak egy idős gyulai férfit, majd amikor elaludt, elvették a pénzét: ébredés után azonban az áldozatnak is feltűnt, hogy hiányzik a pénze, a rendőrök pedig gyorsan intézkedtek.

Halálos autóbaleset Békés megyében, nyolcan megsérültek

A nyolc sérült mellett halálos áldozata is van a súlyos balesetnek, egy emberen már nem lehetett segíteni, életét vesztette.

Ezen a héten pótolják az előző heti időjárás miatt elmaradt szúnyoggyérítést

Habár a nyárnak már vége, még mindig maradtak zavaró vérszívók.

Fának ütközött egy autós Békés megyében, a sofőr a helyszínen életét vesztette

Az ütközés olyan erejű volt, hogy a sofőr a helyszínen életét vesztette.

Konténer tantermekben is fognak tanulni a diákok Orosházán

Kiderült, hogy a tantermek tervei elkészültek, a szakhatóságokkal jelenleg is egyeztetnek róluk.

Vonatgázolással indult a vasárnap

Újabb vonatgázolás történt, ezúttal Dévaványánál, ami miatt várhatóan délelőtti szünetelni fog a vonatforgalom az érintett szakaszon.