Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,88 Ft
Euró
394,20 Ft
Font
461,20 Ft
Bitcoin
71,467 $

Halálos autóbaleset Békés megyében, nyolcan megsérültek

A nyolc sérült mellett halálos áldozata is van a súlyos balesetnek, egy emberen már nem lehetett segíteni, életét vesztette.

Ftó: Unsplash/Dmitry Bessonov
Baleset

Takács Petra

Szerkesztő

A rendőrségi beszámoló szerint összesen három autó ütközött össze a 47-es számú főúton Körösladány külterületén. Szeptember 27-én 6 óra 1 perckor érkezett a bejelentés a halálos balesetről, aminek sérültjei is vannak.

Két mikrobusz és egy platós autó ütközött össze, nyolc sérültről tudni, akinek az állapota nem ismert. Egy ember olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, már nem tudtak rajta segíteni. Soron kívül Szoboszlai Dominik az Arénában tart közönségtalálkozót az Európa-bajnokság előtt

A helyszíni szemle idejére a rendőrség a teljes útszakaszt lezárta, a Mezőberény és Szeghalom irányából közlekedőket Gyomaendrőd felé terelik -írja a police.hu.