Az edző még egy órával a mérkőzés után is igen feszült volt, és videó is készült arról, ahogy szidja a bírót.
Az UEFA Bajnokok Ligája sem tudott szótlanul elmenni Szoboszlai Dominik bombasztikus találata mellett, amiről most ismét megemlékezett, benne az eredeti kommentárral.
Ahogy az várható volt, a Ferencváros nagyon hamar eladta a bérleteket a hazai mérkőzéseire a Bajnokok Ligájában, ahol 25 év után játszhatnak ismét csoportmeccseket.
A katalán gárda a Ferencváros ellen egyetlen egy nézőnek sem adhatott lehetőséget, de úgy tűnik, hogy decemberben más lesz a helyzet.
Mindeközben időt is kér a holland szakember, de az jól látható, hogy a fiatalokra épít, és nem fél bevetni a 17 esztendős generációt sem, akik már most fontosabb tagjai a Barcelonának.
Ansu Fatit kissé furcsa köntösben ábrázolta az író, ami sok embernél azonnal kiverte a biztosítékot, és voltak, akik rasszizmusról beszéltek.
Erősen kétséges Cristiano Ronaldo játéka a következő héten a Barcelona ellen a Bajnokok Ligájában, aminek Lionel Messi sem örülhet.
Egy nem várt pofonba futottak be a madridiak, amire 1986 óta nem volt példa, miután sorozatban három alkalommal is kikaptak a Bajnokok Ligájában.
A Ferencváros a vereség ellenére bizonyította, hogy helyen van a Bajnokok Ligájában, független attól, hogy a Barcelona egy teljesen más szintet jelent.
Miközben a legtöbb sztár méregdrága, akár több ezer eurós divatos kiegészítőkkel és sok milliós autókkal érkeznek meg, illetve távoznak egy mérkőzésről, Pedri más utat választ.
Nem okozhat meglepetést, hogy ilyen gyorsan fogynak a bérletek a Ferencváros nagy meccseire a Bajnokok Ligájában.