Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

A DIGI januártól árat emel

A válság mindenkit elér, a DIGI Csoport pedig pénteken bejelentette, hogy 2023. január 1-től emeli vezetékes és műholdas szolgáltatásainak listaárát, fontos azonban, hogy az áremelés a hűségidős szerződéssel rendelkező ügyfeleket nem érinti.

Twitter: Elon Musk négyszeresére emelné a prémium előfizetés díját

Állítólag a hitelesítést szolgáló kék pipa megszerzésének/megtartásának is ez lesz a feltétele, az ezzel kapcsolatos fejlesztések pedig november 7-ig mennének végbe.

Az eddig is drága magánrendelések tovább drágulnak

A magánegészségügyi szolgáltatók is küzdenek az emelkedő költségek ellen, ezt pedig többek között a biztosítási díjak emelésével próbálják elérni.

Ismert márkák termékei tűnhetnek el az infláció miatt a német szupermarketekből

A Német Élelmiszeripari Szövetség munkatársa szerint kritikus a helyzet, miközben azt sem lehet tudni, hol van még a hatalmi harc vége.

Több országban is megemelték a YouTube Premium árát

Ez elsősorban a családi csomagot érinti, amelynek következtében nagyjából 30%-kal kell majd többet fizetnie a felhasználóknak.

A Vatera és a TeszVesz is megemeli a fizetendő költségeket

A Vatera egy levélben tájékoztatta ügyfeleit arról, hogy változtatásokat eszközöl a jutalékrendszerben, magyarul emeli a fizetendő költségeket.

Rossz hír a borok szerelmeseinek, immár elkerülhetetlen az áremelés

Az aszály nagyobb kárt okozott, mint ahogy azt a szakértők először gondolták, emellett egyelőre csak találgatni tudnak, hogy a drágulás miatt drasztikusan visszaesik-e majd a fogyasztás.

Megemeli kiszállítási árait a Kifli.hu

Változtatni kényszerültek a minimum rendelési értékhatáron is, az ügyvezető is kommentálta az áremelkedést.

Disney-vezér: a platform minőségi tartalmai miatt ennél többe is kerülhetne a szolgáltatás

Bob Chapek, a Disney vezérigazgatója kijelentette, a platformon található minőségi tartalom indokolna egy újabb áremelést.

Drágább lesz lottózni is, cserébe többet lehet nyerni

Három éve volt utoljára emelés, október 1-től változnak az árak.