Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Jóformán csak csokitojásokon él egy kétgyermekes apuka, de megvan rá az oka

Elmondása alapján idén már több mint 200 csokitojást elfogyasztott, s azért tartja magát ehhez a szigorú diétához, mert a legtöbb ételtől hányingere van.

Országos rekordot és világcsúcsot döntött egy 86 éves brit súlyemelő

Elképesztő eredményt ért el egy 86 éves, Derbyshire-ből származó súlyemelő: országos rekordot és világcsúcsot döntött a legutóbbi versenyén.

Kétszáz hordónyi olaj ömlött a tengerbe Angliában, figyelmeztetést adtak ki

Később arról érkeztek hírek, hogy a „korlátozott mértékű” szivárgást sikerült megfékezni, de az olaj sajnálatos módon beszennyezte a kikötő környéki vizeket és földeket.

Angliai útjai után most Izlandon szúrták ki a híres rozmárt

Korábban Hollandiába és a francia településre, Dieppe-be is ellátogatott, legutóbbi útja során pedig mintegy 1360 kilométert tett meg.

Akár 13 millió forintot is adhatnak az angol porcelán „szent gráljáért”

Az árverést március 4-én, a Hanson Holloway's Ross aukciósház rendezi meg az angliai Banbury-ben, ahol szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Elhunyt szeretteiknek küldhetnek levelet a gyászolók, egy angliai kislány ötlete volt

Az édesanya szerint ez nemcsak Matildának, hanem a helyi közösségnek is sokat segített, s végül akkora sikere lett, hogy Angliában már 36 temetőbe telepítettek hasonló postaládákat.

Halálra késeltek egy 23 éves focistát Birminghamben

Két férfit tartóztattak le, a feltételezett elkövetők egy klubban követték el a gyilkosságot.

Ennyi volt a világbajnokság az angol válogatott egyik védőjének

Ben White otthagyta a Világbajnokságon szereplő angol válogatottat és várhatóan nem tér vissza Katarba, az első két meccsen nem játszó, a harmadikat betegség miatt kihagyó White távozását bejelentő közleményben az angol labdarúgó szövetség a játékos privát szférájának tiszteletére kéri a szurkolókat és újságírókat.

Összesen 100 év börtönbüntetésre ítélték egy fegyveres banda tagjait Angliában

Simon Moring szerint lopott járműveket és klónozott rendszámokat használtak, valamint alaposan kiismerték a rendőrségi taktikákat, ezért volt nehéz elfogni őket.

Hazaküldtek egy kislányt az iskolából az afrohaja miatt, felháborodás lett belőle

Azért küldték haza a kelet-londoni iskolából, mert a többiek nem látták a haját a táblától. Az évkönyben szereplő fotóján is egy régebbi kép szerepelt.