A vihar elvonultával és a mentési munkálatok megkezdésével újabb áldozatokra bukkantak a hatóságok.
A nő mobilházának egy részét a tornádó konkrétan átrepítette a 30-as út túloldalára, a nő a helyszínen életét vesztette.
A mészárlás szerda reggel történt, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, egy kitelepítettek számára fenntartott táborban.
A tragédia hétfő reggel történt Kenya északkeleti részén.
Több száz ház megrongálódott, és legalább 26 ember életét vesztette, amikor egy 5,3 erősségű földrengés csapott le az ország nyugati régiójában.
A jemeni húszik már magukra is vállalták a felelősséget a támadásért.
Miután a templom összedőlt, 18 embert sikerült kimenteni a romok közül, ám közülük is 11 ember van válságos állapotban.
Több szakértő is megszólalt annak kapcsán, hogy irreálisan alacsony halálozási számok érkeztek Indiából, egy friss elemzés pedig megerősíti ezt a felvetést.
A legfrissebb jelentések szerint 200 fölé emelkedett a halálos áldozatok száma, a helyi beszámolók szerint banditák csaptak le a lakosságra.
A kazah belügyminisztériumi adatok szerint 3811 embert vett őrizetbe a helyi rendőrség a többnapos zavargások során országszerte.
A hadsereg közlése szerint négy katona életét vesztette és több tucatnyian megsérültek a fegyveres támadásban.