Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Eddig nem látott csavar a Nagy Ő-ben, Jákob Zoltán sem tudott róla

Miután kiszavaztak két lányt a többiek A Nagy Ő-ben, Jákob Zoltán értesült a történtekről, és nem is volt boldog miatta.

Azonnal távoznia kellett két lánynak A Nagy Ő kastélyából, durva volt

Két lánynak rögtön távoznia kellett A Nagy Ő-ből, de nem a megszokottak szerint, amiről Jákob Zoltán sem tudhatott.

A Nagy Ő egyik versenyzője ki akarja enni a vagyonából Jákob Zoltánt

Jákob Zoltán néha csak nézett maga elé, maga sem akarta elhinni, hogy miket lát és hall, de egyelőre nagyon tetszik neki a helyzet.

Már az első este Jákob Zoltán ölébe ült egy nő A Nagy Ő-ben

Jákob Zoltánnak ez kissé sok volt, ami érthető, hiszen úriemberként ismerkedik, és ez a tempó kissé gyors.

Ezeréves Ikarus busszal érkezett meg egy fiatal szépség Jákob Zoltán elé (videó)

A lányok igyekeztek kreatívak lenni, az egyik versenyző például egy retro Ikarus busszal toppant be Jákob Zoltán elé.

Kemény kritikákat kapott Rubint Réka barátnője A Nagy Ő-ben

Míg Jákob Zoltánt lenyűgözte Rubint Réka barátnője, addig odabent a kastélyban már nem volt olyan nagy sikere.

Ferrarival és esküvői ruhában érkezett meg egy nő Jákob Zoltán elé

A nő nem viccelt, esküvői ruhában jelent meg Jákob Zoltán előtt A Nagy Ő-ben, de ez csak a kezdet, lesznek még bőven meglepetések.

Jákob Zoltán ledöbbent A Nagy Ő-ben, erre még ő sem számított

Jákob Zoltánt már az első este alatt érték furcsa meglepetések, és ez csak a kezdet, sok izgalmas pillanat vár még rá.

Két nő már az első este lökdösni kezdte egymást A Nagy Ő-ben

Jákob Zoltán előtt zajlott le a furcsa jelenet, de szerencsére nem tépték meg egymást, mert az azonnali kizárással járt volna.

Egy 20 éves tanuló is harcba száll Jákob Zoltánért, aki nem hitt a szemének

Nati nagyon határozott mozdulatokkal és látványos módon érkezett meg A Nagy Ő, Jákob Zoltán elé.