Clouds
21 Budapest
Dollár
358,97 Ft
Euró
389,66 Ft
Font
443,58 Ft
Bitcoin
23,169 $

Távozik a Mainz-tól Szalai Ádám edzője: ez vajon mit jelenthet számára?

Sport
not image

A T-800-as

Szerkesztő

Egyre érdekesebb a helyzet a Mainz-nál,mivel nemrég bejelentették, hogy Achim Beierlorzer távozik a csapattól, akinek a helyét az asszisztens veszi át.

Egyre érdekesebb a helyzet a Mainz-nál, mivel nemrég bejelentették, hogy Achim Beierlorzer távozik a csapattól, akinek a helyét az asszisztens veszi át.

Soron kívül Több órára is kisüthet a nap kedden, ám éjszaka hózáporra is van kilátás

Achim Beierlorzer nem sokat volt a Mainz edzője, amit 2019 és 2020 között irányíthatott. Az utóbbi időben főként Szalai Ádám miatt írtak a klubról, többek között a nemzetközi sajtóban is, mivel a vezetőség egy állítólagos pénzügyi vita miatt közölte a magyar csattárral, hogy nem számít rá a továbbiakban.

A csapat többi futballistája egy sztrájkkal válaszolt erre, miközben Ádám nem edzhetett a társaival. A tanácsadója azonban azt mondta, hogy a magyar válogatott maradni akar, és megvan a joga ahhoz, hogy folytassa a munkát a társaival.

Közben Beierlorzernek mennie kellett…. Hétfő délután jelentették be, hogy felmentik az edzői feladatai alól. A döntés azután született meg, hogy a vezetőség áttekintette a klub jelenlegi helyzetét, és úgy határoztak, külön folytatják tovább.

A hivatalos tájékoztatás részeként elmondták, hogy rövid távon is megvizsgálták azt, miképpen motiválhatnák a csapatot. Nyílt és őszinte beszélgetésekről számoltak be, aminek az eredménye az lett, hogy nem folytatják tovább a munkát az edzővel.

A szakember természetesen csalódott a döntés miatt, de a legjobbakat kívánja a Mainz 05-nek és a csapatnak a jövőben. A korábbi segédedző, Jan-Moritz Lichte veszi át a helyét a menesztett edzőnek, aki még mindig csak 40 éves, és 2009 óta több csapatnál is segédedzőként dolgozott. 2017 óta van a Mainznál.

Kérdés, hogy ez mit jelent majd Szalai szempontjából, vajon az új vezetőedző számít-e rá, aki azt mondta, arra törekszik, hogy azonnal hatással legyen a csapatra, annak munkájára. Többek között az is kiderült, hogy folytatódnak a belső átszervezések a Mainz-nál, és ezek az edző leváltásával nem zárultak le.

Továbbra is folyamatosan kommunikálnak a klub bizottságával és a lehető legjobb megoldásokra törekednek. Egy egységesebb vezetést és csapatot szeretnének megvalósítani. Rouven Schröder sportigazgató ennek érdekében a következő hetekben szorosabban együtt fog működni a csapattal, hogy támogassa az új edzőt ebben a szerepében, akiben remek potenciált lát a jövőt illetően.

Zidane véleménye a több sebből vérző Barcelonáról, ahonnan még Suarezt is elküldték