Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
368,84 Ft
Euró
393,44 Ft
Font
459,58 Ft
Bitcoin
62,199 $

Ázsia Expressz: Szuperák Barbit nem zavarná, ha napokig ugyanabban a ruhában kellene lennie

Párja bevallotta, őt sem zavarja a nagy meleg, az éhséget viszont nem bírja.

Fotó: TV2
Relax

Koós Alexandra

Szerkesztő

Mint ismert, idén is folytatódik az Ázsia Expressz, amelynek helyszíne ezúttal a Fülöp-szigetek és Tajvan lesz. Nemrégiben bejelentették, hogy a műsorvezető ismét Ördög Nóri lesz, míg a versenyzők között egyebek mellett Till Attila és Stohl András, Sáfrány Emese és Béres Anett, Mikes Anna és Krausz Gábor, Zámbó Krisztián és Zámbó Adrián lesz majd látható. Utóbbi páros nemrégiben elmondta, izgatottan várják a kihívást, mert fontosnak tartják, hogy olykor kilépjenek a komfortzónájukból.

Adrián úgy fogalmazott, az azért túlzás lenne, hogy ő a jég hátán is megél, ugyanakkor nagyon tud alkalmazkodni a körülményekhez. Krisztián viszont nem ilyen, sőt, azt is bevallotta, hogy nagyon fél. Most pedig a tv2play.hu oldalán megjelent videóban Szuperák Barbi és párja, Tarcsi Zoltán Jolly mondta el, mennyire várják a műsort, illetve miért mondtak igent a felkérésre. A fiatal nő például azzal kezdte: Soron kívül Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma

„Már alig várom, hogy az Ázsia Expresszben megmutathassam, hogy nemcsak egy rózsaszín Barbie baba vagyok, hanem egy igazán vagány csajszi is”. Hozzátette, szerelmével azért bólintottak rá a műsorra, mert szeretnék egymást egy kicsit közelebbről is megismerni, és megmutatni azt mindenkinek, hogy ők egy igazán kemény párost alkotnak együtt, akik „sok mindenre képesek a szerelem tüzével”. Ezzel Jolly is egyetértett, aki hozzáfűzte: „Egymásért, a műsorért és magunkért”.

„Engem abszolút nem fog zavarni, hogy most lehet, hogy csak két vagy háromnaponta fogok átöltözni, koszos leszek, szaladni kell, melegem van, olvad mindenem” – fogalmazott Barbi. Míg Jolly azt szeretné megmutatni, hogy ő nemcsak egy énekes, hanem egy igazi túlélő is. Mint mondta, a hőséggel nincs baja, nagyon szereti a meleget, ezt pedig szerinte a nagyapjától örökölhette, aki a 40 fokban is nagyon vidáman elvolt.

Az éhséget viszont egyáltalán nem bírja. „Ami engem ki tud borítani, az az, hogy nem eszek. Nagyon szeretem a hasamat, nagyon szeretek enni. Ha itt erre nem lesz lehetőségem, lehet, hogy kicsit ingerlékenyebb leszek vagy idegesebb, mert általában ha egy férfi nem eszik, ideges. De majd a drágám megnyugtat” – mondta, mire párja kijelentette, igyekezni fog ebben, s ha kell, felmászik egy fára is, hogy élelmet biztosítson neki.