Videón Szoboszlai Dominik gólpassza Liverpoolból, az FA-kupából
Szoboszlai Dominik gólpasszal tért vissza az Accrington Stanley ellen, akiknek nem volt esélyük az Anfield Roadon.
A Liverpool az FA-kupa harmadik körében lépett pályára szombaton, angliai idő szerint 12 óra 15 perckor. A közönség remek hangulatban mehetett el ebédelni, miután Slot csapata tartalékosan is hozta a kötelezőt a negyedosztályú csapattal szemben, akiknek esélyük sem volt.
Mindent egybevéve, jól tartották magukat, hiába a négy kapott gól, viszont a szépítés nem sikerült. Valószínűleg Szoboszlai Dominik is pihenőt kapott volna, mivel azonban tavaly év vége óta nem játszott az eltiltása és a betegsége miatt, kezdőként lépett pályára, aminek ideje alatt az egyik legjobb volt.
Nemigazán látszott rajta a kihagyás, jól mozgott, aktívan vette ki a részét a támadásokból és a védekezésekből. A gólpasszából pedig egy igen látványos gól született, amit még további két találat követett. 4-0-ra nyert a csapat, és továbbra is reális az esély arra, hogy a Liverpool minden fronton behúzza a címet, amivel Slot már az első évében történelmet írna.