Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,211 $

Szlávik elmondta, mennyire lehetnek veszélyben azok, akik egy alapbetegséggel küzdenek a vírus idején

Dr. Szlávik János, Dél-pesti Centrumkórház főorvosa a TV2 MOKKA című reggeli műsorának volt a vendége, és egyúttal üzent is a koronavírus-fertőzésen átesetteknek, valamint elárulta, meddig tart a vírus elleni immunitás.

Belföld

A T-800-as

Szerkesztő

Dr. Szlávik János, Dél-pesti Centrumkórház főorvosa a TV2 MOKKA című reggeli műsorának volt a vendége, és egyúttal üzent is a koronavírus-fertőzésen átesetteknek, valamint elárulta, meddig tart a vírus elleni immunitás.

Szlávik már a beszélgetés elején hangsúlyozta, hogy csak hosszabb távon lehet megállapítani a járvány dinamikáját. „Ha minden nap 4-5 ezer ember lesz fertőzött, bizonyítottan, akkor közülük elég sokan kerülnek kórházba.” Soron kívül Egyre több balatoni település vezeti be a fizetős parkolást

„Ők idős, beteg emberek, és ahogy telik az idő, sajnos közben közülük egyre többen halnak meg. Ez egy természetes jelenség.” – mondta a szakember, hozzátéve, talán ezen a héten lehet majd először látni, hogy ez a szám stabilizálódik, emelkedik, vagy csökken.

„Nagy valószínűség szerint csökkenni fog, hiszen azért hozzák a szigorító intézkedéseket, hogy ne legyen több új fertőzött.” Ugyanakkor vannak olyan országok is, ahol a szigorítások ellenére növekedtek a számok, de javarészt egy csökkenő tendenciát láthatunk megvalósulni.

Szlávik szerint addig kell kihúzni ezt az időszakot, amíg a védőoltás meg nem érkezik, melyről egyre több a jó hír. A fiatal és idős betegek kapcsán pedig fontos megjegyezni, hogy többségében még mindig a régi generáció tagjai hunynak el.

„A többség azt mutatja, hogy sajnos idős, nagyon beteg emberek halnak bele ebbe a betegesébe. A statisztikák szerint az egy alapbetegség nem olyan nagyon veszélyes. Általában kettő, vagy három van az esetek többségében.”

„Jellemzően cukorbetegség, magas vérnyomás, szívbetegség, daganatos betegség…” – tisztázta a tényeket a neves és elismert szakember. Állandó kérdés emellett, hogy azok az emberek mennyire érezhetik magukat biztonságban, akik egyszer már elkapták a vírust.

Orbán Viktor fontos bejelentést tett az idős emberek érdekében

„Ritkább esetekben 6 hónap után egy másik törzzsel meg lehet fertőződni. Gondolok itt arra, hogy aki a kínai első hullámban fertőződött meg, és Európába, Amerikába érkezik, újra elkaphatja a vírust. Ez előfordul, ritkán, és szerencsére azok, aki újra elkapják a vírust, azok sokkal enyhébb lefolyású betegséggel szenvednek.” – fogalmazott Szlávik, aki szerint úgy tűnik, hogy 6 hónapon át szinte biztosan védettséget élvezhetünk, de ez még hosszabb idő is lehet. Egyelőre zajlanak erről a kutatások.

Meghalt a férfi, aki felgyújtotta magát Trump tárgyalása alatt

Nem tudták megmenteni azt a férfit, aki felgyújtotta magát a nyílt utcán a bíróság előtt, miközben odabent Donald Trump ügyét tárgyalták.