Rippel Feri ennek ellenére sem gondolja azt, hogy Balogh Edina és Lissák Laura félne tőle, akikre úgy tekint, mintha a húguk lenne, de a lányok már nem tudnak bátyusként tekinteni a csapat vezetőjére.
Lionel Messi láthatóan izmosodott, ami jól áll neki, és a felesége szintén extrán fitt, remekül mutatnak egymás mellett.
Lakatos Levente rögtön információkat gyűjtött a Farm VIP-ban Rippel Feriről, akiről egy rabszolgatartó karakter jött le számára.
Gáspár Evelin is készül az új esztendőre, az ünnepekre, amik előtte új frizurát csináltatott magának.
Egyes nézők számára nem volt túl szimpatikus Rippel Feri megnyilvánulása Szabyest kiejtésekor, amit a fiatal srác meglehetősen jól fogadott.
Váratlanul máris farmgyűlést kellett tartania a Farm VIP mezőnyének, és most először úgy, hogy nem volt védett játékos.
A Farm VIP versenyzője azon a véleményen van, hogy Rippel Feri betanított egy szöveget Hadas Alfrédnak, ami nem volt számára túl szimpatikus.
Hunyadi Donatella is nagy formába lendült, és minden eddiginél többen követik őt a közösségi médiában.
Curtis azon a véleményen van, hogy Gáspár Győzőt egyéni érdekek motiválják, és úgy érzi, emiatt lett hirtelen Ferencváros-drukker.
Még csak sétálniuk sem kell, mindenre gondoltak a vendéglátók a Maldív-szigeteken, ahol valóban a pihenésről és a kikapcsolódásról szól az élet.