Véleménye szerint Budapest azért is vált pártpolitikai csatatérré, mert a főpolgármester Salgótarjánban kampányol ahelyett, hogy a fővárost vezetné.
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt arra szólítja fel Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármestert, hogy állítsa le az üresen álló kelenföldi kollégiumi épület értékesítési folyamatát.
Hamarosan pályára lép a PSG és a Dortmund, hogy másodszorra is egymásnak feszüljenek a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Egyidejűleg akár négy dolgot is lehet nézni egy ablakban a YouTube új funkciójával, immár androidon is.
Úgy fogalmazott, „a lelki munka csak most jön”, hogy végre összeforrtak a csontjai.
Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat az EP-választáson.
A NAIH is vizsgálhatja, hogyan szivárgott ki a mentőszolgálat jegyzőkönyve arról az esetről, amikor állítólag Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez.
Úgy néz ki, Molnár Áronnak még várnia kell a nemzetközi karrierre, legalábbis, ami a szorítót illeti.
Az incidens után két főt tartóztattak le.