Mindez egy összetett problémára vezethető vissza.
A szakemberek szerint ez az első ilyen jellegű megfigyelés, ami új betekintést nyújthat a fekete lyukak viselkedésébe és a galaxisok fejlődésébe.
Frusztráló problémára jelentene megoldást az újítás.
Az édesanya meg szeretné mutatni gyermekeinek, hogy okosan vásárolni akkor is hasznos, ha anyagilag jól áll az ember – tanácsa sokak számára hasznos lehet az ünnepi időszakban.
A törvény célja az ausztrál miniszterelnök szerint az, hogy enyhítsék a közösségi média által okozott „károkat”. A Digital Industry Group ügyvezető igazgatója szerint azonban nem volna szabad elhamarkodottan dönteni.
A kerületek között jelentősek a különbségek.
Az űrügynökség a weboldalán képeket is megosztott, amelyeken a történelmi pillanat látható.
Sokkal többen játszanak társasjátékokkal és sokkal többet is költenek a területen.
Ennek köszönhetően sokkal gyorsabb lesz az új telefonra való átköltözés.
Szerinte az anyukája mindent megtett azért, hogy jól teljenek az ünnepek, ám az édesapja már nem így volt vele. Kiemelte: ma már sokkal jobbak a karácsonyaik.