A karcagi strandon található gyógymedencébe esett kisfiú élettelen holttestét egy 17-18 éves fiatal húzta ki.
Az egész országra elsőfokú és másodfokú riasztást adtak ki hőség miatt, ami azt jelenti, a napi középhőmérséklet több helyen is 27 Celsius-fok felett lesz.
Vádat emeltek egy 46 éves férfi és 45 éves felesége ellen, akik aljas módon sértegették a velük szemben intézkedő egyenruhásokat és katonákat.
Habár a járvány jelenleg nyugalmi állapotban van, nem szabad hátradőlni, aki nem vette fel a védőoltást, az haladéktalanul tegye meg – mondta Novák Katalin.
Minden idők egyik legnagyobb pénzbírságának kifizetésére számíthat a kaliforniai techóriás, ugyanis a francia gazdasági versenyhivatal szerint több ízben is megsértették az Európai Uniós szabályokat.
Soha nem adtak még annyi pénzt egy videójáték kazettájáért, mint amennyit az 1996-os alkotásért fizettek.
Továbbra is letartóztatásban marad az a középkorú férfi, akit kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűntettével vádoltak meg.
Miközben egyre többen fertőződnek meg világszerte a koronavírus Indiából származó mutációjával, a halálozási ráta alig éri el a 0,1 százalékot.
A koronavírus delta variánsának térnyerése következtében Franciaországban tovább szigorítottak a járványügyi óvintézkedéseken.
A szervezet elnöke szerint nem a pedagógusképzés elbutítását szeretnék elérni, hanem azt, hogy több pozitív tényezővel előremozdítsák a szakma fejlődését.