A szárazság miatt a növekedésben visszamaradt cirokban felhalmozódott a hidrogén-cianid, ami percek alatt az állatok brutális halálát okozta.
A közösségi médiavállalat úgy tűnik, nem képes teljesíteni idei pénzügyi célját, amit az alkalmazottak is a saját bőrükön érezhetnek meg.
Az üzletbe behatoló embertömeg mindent vitt, amihez hozzáfért: harapnivalókat, italokat, sorsjegyeket és cigarettákat, az alkalmazottakat pedig tárgyakkal dobálták meg.
Őfelsége jókívánságait küldte a magyar népnek, és jobb jövőben reménykedik.
Bár idén nagyságrendekkel kevesebb vízumot adtak ki az Orosz Föderáció állampolgárai számára, mint a korábbi évben, a schengeni vízummal rendelkezők azonban szabadon mozoghatnak az unió területén, ami viszályt keltett a tagállamok között.
Svédországban komoly aggodalomra ad okot az egyre növekvő erőszak, amelynek megoldása központi témáját képezi a közelgő választásoknak.
Jelenleg további hét hajó rakodása is zajlik, amelyek 66 500 tonna búzát, kukoricát és napraforgóolajat fognak szállítani a világ számos pontjára.
Az előrejelzés szerint éppen egy nagyobb zivatar ért volna a város fölé a rendezvény ideje alatt.
A támadást magára vállaló al Shabaab csoport több mint tíz éve küzd a szomáliai kormány ellen, mert az iszlám jog szigorú értelmezésén alapuló saját uralmat akarnak létrehozni.
Moszkva szerint Ukrajna folyamatosan támadja a zaporizzsjai atomerőművet, és provokációra készül az üzemben, az amerikai kormány azonban Oroszországra próbálja hárítani a felelősséget.