Hivatalosan is bejelentette a Real Madrid csapata, hogy 2025-ig meghosszabbították Casemiro szerződését.
Sávkát Mirzijojev, Üzbegisztán elnöke kijelentette, hogy a Talibán ígéretet tett a számukra, miszerint egy töltényt nem fognak az országra lőni.
Észak-Korea hivatalosan is megtiltotta az állampolgárainak, hogy Kim Dzsongun fogyásáról beszéljenek arra hivatkozva, hogy a pletykálás „reakciós tevékenység”.
Fel kell készülnie a Lionel Messi utáni világra az FC Barcelonának, Ronald Koeman menedzsernek megfelelő csapatjátékot kell kidolgoznia, hogy ellensúlyozni tudják az argentin klasszis hiányát.
A katasztrófavédelem és a tűzoltók azonnal a helyszínre rohantak, ahol már a műszaki mentést végzik.
A szerdai nap folyamán bejelentette a védelmi minisztérium, hogy a Boko Haram több száz harcosa rontott a hadsereg tagjaira Niger délkeleti részén, melynek során 16 katonát öltek meg és további kilencet megsebesítettek.
Régi feszültség kezd ismételten tetőzni, amely már korábban is rengeteg ember halálával járt értelmetlenül.
Zabihulláh Mudzsáhid, a Talibán hírhedt szóvivője most kifejtette véleményét a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokról és Oszama Bin Láden szerepéről.
Zarifa Ghafari, a Wardak tartománybeli Maidan Shahr város korábbi polgármestere elmondta, szerinte mi történt valójában a Talibán előretörése során.
Erik Prince, a Blackwater alapítója és a védelmi ipar egyik legbefolyásosabb alakja saját hasznára próbálja fordítani az Afganisztánból menekülők kétségbeesettségét.