Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,25 Ft
Euró
393,97 Ft
Font
460,19 Ft
Bitcoin
63,016 $

Megtiltották az észak-koreaiaknak, hogy Kim Dzsongun fogyásáról beszéljenek

Észak-Korea hivatalosan is megtiltotta az állampolgárainak, hogy Kim Dzsongun fogyásáról beszéljenek arra hivatkozva, hogy a pletykálás „reakciós tevékenység”.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt fõtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság elsõ elnöke a párt politikai bizottságának phenjani ülésén 2021. január 29-én. Az ülésen Kim megrótt számos vezetõ párttisztviselõt, leváltotta a politikai bizottság több tagját, a központi bizottság több titkárát, állami hivatalok több vezetõjét a koronavírus-járvány elleni védekezésben elkövetett hibákért. MTI/EPA/KCNA/KCNA
Külföld

Nagy Noel

Szerkesztő

A kommunista diktatúra történelmének egyik legsúlyosabb élelmiszerbiztonsági válságával néz szembe, egyes helyeken totális éhínségbe süllyedtek a lakosok. Ennek elsősorban két oka van: a Kínával közös határ lezárása és a szélsőséges időjárás.

Kim Dzsongun pedig sokakat meglepett azzal, hogy hosszabb kihagyás után úgy tért vissza a nyilvánosság elé, hogy jelentősen lefogyott. Egyelőre nem tudni, hogy ennek betegség az oka vagy a diktátor egyszerűen belekezdett régóta szükséges fogyókúrájába. Soron kívül Ez történik, ha gyakran fogyasztunk tojást

Az állampárt azonban nem kívánja engedni, hogy ez legyen az észak-koreai közélet fő témája, ezért hivatalosan betiltották az erről való társalgást azt állítva, hogy a legfelsőbb vezető „az ország érdekében eszik kevesebbet”.

Helyi források beszámolója szerint a polgárőrök külön figyelmeztetéseket adtak ki, hogy nem szabad beszélni Kim egészségéről – írja a Szabad Ázsia Rádió. Kijelentették, hogy nem egészségügyi probléma áll a háttérben, hanem a népért teszi a diktátor, amit tesz.

A beszámolók szerint pedig ez az első alkalom, hogy az állampárt hatóságai reagálnak a Kim Dzsongun egészségével kapcsolatosan felmerült aggályokra, amelyeket innentől kezdve teljesen tabusítani fognak.

A helyiek azonban sokan úgy nyilatkoztak, hogy örömmel fogadták a legfelsőbb vezető fogyását, mivel sokkal egészségesebbnek tűnik így, mint előtte. Egy észak-koreai meg is jegyezte, hogy már aggódott Kimért, mivel annyira elhízott volt, hogy járni alig tudott.

Egyes becslések szerint az észak-koreai diktátor akár 10-20 kilogrammot is ledobhatott, amely az állami média korábbi beszámolója szerint „összetörte az észak-koreaiak szívét”, hogy így kell látniuk szeretett vezetőjüket.

Elmaradt a csoda, Szoboszlaiék kiestek az Európa-ligából

Szoboszlai Dominik ott volt a Liverpool kezdőjében az Atalanta ellen az Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján.