Összesen 20 ember vesztette életét a Tennessee-ben történt természeti katasztrófa következtében, akiknek családjáról most komoly pénzügyi terhet vettek le.
Noel La Graet, a Francia Futballszövetség elnöke újabb információkat hozott nyilvánosságra az Európa-bajnokságon csúfos teljesítményt nyújtó francia válogatott torna utáni hangulatáról.
Jelenlegi becslések szerint legalább 170 ember vesztette életét a kabuli reptéren történt robbantások során, valamint legalább 1330 ember megsebesült.
A tálibok beszámolója szerint 28 emberüket vesztették el a kabuli reptéren történt terrortámadás következtében, amelyet az Iszlám Állam helyi szervezetének terroristái követtek el.
Minden nyugati országból érkező személy próbálja elhagyni a tálibok által meghódított Afganisztánt, amely kapkodásban olykor szerencsétlen esetek is történnek.
Donald Trump korábbi elnök erősen betámadta Joe Bident a kabuli reptéren történt halálos terrortámadás miatt.
Mindössze 1.6 milliárd dollárnyi készpénzből nem lehet sokáig egy országot fenntartani, a Talibánnak azonban mindössze ennyi pénz áll rendelkezésére.
Pavel Sozinov, az Almaz-Antej védelmi konszern főtervezője figyelmeztetést küldött a nyugatnak, hogy ne bízzák el magukat a csúcsfegyverzeteiket illetően.
Tüzet nyitott a pakisztáni hadsereg egy csoport afgánra, akik illegálisan próbálták meg átlépni a két ország határát.
Aggasztó hírekről számolt be a magyar rendőrség a Tura térségében elpusztult madarak halálának körülményeivel kapcsolatban.