Mióta időjárási feljegyzéseket készítenek, soha nem fordult még elő olyan, hogy 20 fok fölötti hőmérsékletet mérjenek az Antarktiszon, ám most erre is sor került.
A technológia fejlődésének és az emberi felfogás változásának köszönhetően hamarosan érezhető változások jöhetnek a nagyvárosok közlekedésében.
Az Európai Bizottság szóvivője közölte, hogy az EU 101,2 millió euróval támogatja a környezetvédelmet a LIFE-projekt keretében.
A rendszert a velencei karnevál legforgalmasabb időszakában, az Angyal repülésének napján élesítették, célja pedig, hogy a tömeg terelése és azonosítása is könnyebbé váljon az illetékes szervek számára.
Erről Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára beszélt pénteken a MÁV digitális jegyértékesítéséről tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
Annyi igénylés érkezett be a meccsre, hogy a szervezők akár 710 ezer jegyet is el tudnának adni a Münchenben megrendezésre kerülő Németország Franciaország futballrangadóra.
A népszerű sportszermárka rövid időn belül már a második olyan projektjével kerül be a lapokba, aminek kedvező hatása van a környezetvédelemre.
Korábban soha ekkora összeget nem osztott még szét az Artisjus, az előadók, dalszerzők és jogutódjaik számára kiutalt 9.3 milliárd forint ugyanis 8.1 százalékkal magasabb a 2018-as összegnél.
A francia fogyasztóvédelmi testület indított eljárást az Apple ellen, amiért az amerikai vállalat egy szoftverfrissítés után korlátozta egyes készülékeik teljesítményét.
Egy kutatás frissen publikált eredménye szerint minél több időt töltünk a természetben, annál érzékenyebbek vagyunk annak változására.