A King’s College London tudósai új tanulmányt tettek közzé, amelyben hosszasan vizsgálták az első hullámot követő, meddig tart a természetes immunitása a korábbi fertőzötteknek.
Meglehetősen gyakori a világban, hogy az illegálisan vagy titkosan üzemeltetett létesítményekben halálos baleset történik.
Mint ismeretes, a Travis Scott által rendezett Astroworld fesztivál botrányba fulladt, miután agyontaposták egymást a tömeg tagjai.
Számos ellenzéki politikus tragikus hirtelenséggel hunyt el az elmúlt idők során a szomszédos Ukrajnában, ami gyanúra ad okot.
Alekszandr Lukasenka, Fehéroroszország diktátora sosem arról volt híres, hogy különösebben izgatná magát a koronavíruson.
Könnygázzal, vízágyúval és hanggránátokkal oszlatták a rendőrök a tüntető tűzoltókat, akik közül legalább ötöt le is tartóztattak.
Kifejezetten sokan vannak olyanok, akik nem rajonganak a koronavírus-vakcináért, viszont kevesen fogalmaznak meg olyan radikális véleményt, mint Candace Owens.
Az elmúlt egy év során Etiópia folyamatosan háborúban állt saját magával, azonban az igazi összecsapások még csak most jöhetnek.
A korábbi szovjet blokk tagországai komolyan küzdenek a politikának köszönhetően meggazdagodó, valamint azt irányító pénzes emberekkel.
Ittas vezetés, sebességhatár átlépése és emberölés – ezek mind Henry Ruggs III korábbi NFL-sztár számlájára írhatóak.