Megállapodást kötöttek a legnagyobb széntermelő hatalmak, hogy belátható időn belül kivezetik gazdaságukból a szenet.
Vasárnappal lett ötven napja annak, hogy kitört egy tűzhányó La Palma szigetén, amelyből azóta is megállíthatatlanul hömpölyög a láva.
Nagyon súlyos szmoghelyzet alakult ki India fővárosában, amelyet a helyi farmerek tarlóégetése is nehezíti a szituációt.
Az egész európai sajtó attól volt hangos a nyár folyamán, hogy Németországra brutális áradások csaptak le.
A klímaváltozás mindenkit érinteni fog valamilyen formában, azonban egyes nagyvárosoknak a puszta létezését már fenyegeti.
Komoly gyilkosságra derítettek fényt, akinek az áldozatait egyelőre nem lehetett pontosan beazonosítani.
Egészen egyszerű taktikával is meg lehet akadályozni egy betörést, bár ehhez mindenképpen kell az, hogy a betörők ne a legélesebb kések legyenek a fiókban.
Az intenzív osztályokon dolgozó orvosoknál kevés ember tudja a világon jobban, mekkora pusztítást tud végezni az emberi szervezettel a koronavírus-fertőzés.
Komoly gondot jelent Európában a merev oltásellenesek meggyőzése, egyes döntések azonban látszólag bejönnek.
Az illegális főzött alkoholtermékeknek mindig meg vannak a veszélyei, ugyanis ilyen esetekben rendre meg szokták sérteni az alapvető szabályokat.