Nem mindig kell elegánsan öltözni, hiszen az embernek hiába van meg a stílusa, más ruhákban is jól érezheti magát.
Ennek köszönhetően megtudhatjuk, hogy az oltásra való regisztrációnk már megtörtént, vagy sem. Ha nem, akkor sincs miért aggódni, amiről Müller Cecília országos tisztifőorvos adott tájékoztatást.
Ezzel együtt még mindig a brit mutáns az, ami a legnagyobb problémát okozza, mely sokkal veszélyesebb a korábbi törzseknél.
Gulyás Gergely miniszter járt utána a kérdésnek, és választ adott, ami egy újabb magas szám, és jelzi, hogy a harmadik hullám milyen intenzív.
Mazsi számára a sport sokkal többet jelent annál, mint a legtöbb embernek, bár ez erősen látszik is a jelenlegi formáján, ami nem tűr kritikákat.
Magyarország már jelezte az UEFA felé, hogy azok vehetnek részt a nyári Európa-bajnokság labdarúgó mérkőzésein, akik már megkapták az oltásukat.
Gulyás Gergely tisztázta a kérdést, rámutatván arra, hogy az őket ért támadások nem helyesek, hiszen az országok más és más módon rögzítik a halálozásokat.
Janka öröme gyakorlatilag a legemlékezetesebb volt az Exatlonban, aminek nem mindenki örült, főleg a bajnokok.
Jelenleg is vizsgálják a szakemberek a kérdést, miután változott a nemzetközi vélemény, és egyre több kismama kapja meg az oltását.
A showman azonban azt a tanácsot kapta, hogy ötvenhez közeledve örülni kell annak, ha valami ott begörcsöl.