Az új vírus agresszivitását mutatja, hogy több mint 10%-kal nőtt az új fertőzöttek száma egyik hétről a másikra.
Emiatt is fontos, hogy a várandósok minél hamarabb egyeztessenek az orvosaikkal, illetve regisztráljanak az oltásra.
Szlávik János neves és elismert infektológus volt a Mokka vendége a TV2 stúdiójában, ahol kitért az emberek viselkedésére is.
Teljesen mindegy, hogy mit hord Kata, mindig nagyon szép, csinos és divatos, amit most is bizonyított.
Ha minden jól megy, akkor már ma elérheti Magyarország a 2 millió beoltottat, ami egy újabb fontos mérföldkő lesz.
Szlávik János infektológus ismét a TV2 reggeli műsorának volt a vendége, és mondott néhány szót a jelenlegi járványhelyzetről.
Volt egy pont az esküvői fotózás alatt, amikor Győzike majdnem elsírta magát, annyira meghatotta a dolog, és visszajöttek neki a régi emlékek, közel 30 évvel ezelőttről.
Az eset még januárban történt, mely után az az Egri Járási Ügyészség vádat emelt a fiatal férfi ellen, aki nem volt hajlandó maszkot viselni.
Igen komoly lángokhoz riasztottak a tűzoltókat, akik a tűzben felrobbant gázpalackot a bevetés helyszínétől egy utcával arrébb találták meg.
A LifeTV kamerái előtt próbálta fel Bea az esküvői ruháját, aminek levétele nem volt egyszerű, de végül jókat kacagtak.