Delhi főminisztere leállítatta a repülőjáratokat a szingapúri variánsra hivatkozva, ami sem Szingapúr szerint, sem szakértők szerint nem létezik.
Az ADOM Diákmozgalom szerint rengeteg diák vált már iskolai zaklatás áldozatává, aminek a járvánnyal együtt egy új fajtája is felütötte a fejét: a covid-bullying.
Milák Kristóf hozta el az aranyérmet a budapesti úszó Európa-bajnokság 200 méteres pillangón.
Texas kormányzója aláírta a törvényt, amely a terhesség 6. hetétől kezdve tiltja az abortuszt, ekkor fedezhető fel ugyanis először a magzati szívhang.
Negyedik helyezett lett az országos rekordot felállító Németh Nándor 100 méter gyorson a budapesti úszó Európa-bajnokságon.
Az Európai Bíróság 2020-ban kimondta, hogy a 2017-ben megalkotott civiltörvény ellentétes az EU-s jogokkal, ennek fényében most hatályon kívül helyezték a szabályozást, de alkottak helyette másikat.
A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben több száz millió forintot kértek egy vállalkozótól, ügyvédek közreműködésével.
Vlagyimir Putyin orosz elnök felszólította az izraeli-palesztin konfliktusban résztvevő feleket az erőszak felszámolására és a megoldáskeresést sürgeti.
Sajtóértesülések szerint 2026-ig hosszabbítja meg szerződését Szoboszlai és a lipcsei csapat.
A szuverenitás feladását jelentené a miniszterelnök-helyettes szerint, ha Magyarország elfogadná azon országok oltásait, amelyek a Magyarországon használt vakcinákat nem.