A BKA szerint ugyan egyelőre nem tapasztalni erőszakkal, zavargásokkal fenyegető forrongást a német társadalomban, azzal viszont lehet számolni, hogy tüntetések kezdődnek, ha a lakosság jelentős része a politikai döntések miatt veszélyben érzi az egzisztenciáját vagy ha ténylegesen veszélybe is kerül a megélhetése.
Jól látható módon a piac is nagyon gyorsan reagál a jelenlegi helyzetre, ami miatt már milliós négyzetméteráruk van a használt budapesti garzonoknak.
Bíró Bea viccesen megjegyezte, nem ő Pamela Anderson a Nyerő Páros villájában, de ezzel nincs is gondja, jókat nevettek a reggelinél, miközben érdekes dolgokat tudhattunk meg Törőcsik Daniról.
A DK szerint hamarosan "súlyos dolgok fognak történni Magyarországon", a gáz ára hétszeresére emelkedik, nagyon sok nyugdíjas "akár az egész életét is kidobhatja", ha megérkezik majd a több százezer forintos sárga csekk.
A helyszínelés miatt az érintett szakaszon pótlóbuszok közlekednek, arról egyelőre nem tudni, hogy milyen állapotban van az elgázolt személy.
Nem sokkal azután, hogy Marics Peti tagadta a pletykákat, Tóth Andi új közös fotókat tett elérhetővé, amiken nagyon boldogok.
Matteo Salvini természetesen az Olasz Testvérekkel és a Hajrá Olaszországgal közös jobbközép koalíció győzelmét várja, és arra kért mindenkit, hogy menjen el szavazni.
A két nő ráadásul szétvált, ami csak megnehezíthette a helyzetet, de szerencsére mindketten épségben kerültek elő.
Miközben Tóth Gabit nagy gyűlölet veszi körül az interneten, azok sincsenek kevesen, akik szeretik őt, többek között Zalatnay Sarolta is mellette áll.
Marco Rossi csapata hamarosan összecsap Olaszországgal, melynek végén kiderül, ki zárja az élen a csoportot, aminek az élén jelenleg Magyarország áll.