Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21

AKTUÁLIS

Dollár
363,16 Ft
Euró
393,88 Ft
Font
459,58 Ft
Bitcoin
61,820 $

Százak követelik vissza a jegyárakat, miután Messi nem lépett pályára egy hongkongi haknimeccsen

Néhány nappal később Japánban már játszott, emiatt a felháborodás.

MTI/EPA/FRANCK ROBICHON
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő

Hongkongi politikusok, a kínai állami média, és a szurkolók is nemtetszésüknek adtak hangot amiatt, hogy Lionel Messi tegnap a Vissel Kobe ellen pályára lépett, három nappal korábban Hongkongban azonban csak a kispadon kapott helyet az Inter Miamiban – tájékoztatott a Daily Mail.

Az amerikai csapatot, vagyis inkább Lionel Messit teltházas közönség várta, mintegy 40 ezren voltak a stadionban, a nézőknek azonban végül csalódniuk kellett, hiszen Tata Martino edző közölte, hogy Messi állapota nem tette lehetővé, hogy pályára lépjen a vasárnapi találkozón, melyet az argentin nélkül is 4-1-re nyert meg az Inter Miami. Soron kívül Donáth Anna Gyurcsány Ferencék plakátjairól: hányingerem van

„Azzal, hogy Messi nem játszott a mérkőzésen, a kormánynak, valamint minden futballszurkolónak rendkívüli csalódottságot okoztak. A szervezők magyarázattal tartoznak” – állt a hongkongi kormány közleményében. Mint kiderült, a stadionban lévők közül több százan jegyük árának visszatérítését követelték, ami rendkívül kínos a meccset Messivel beharangozó szervezők számára.

Az eset akkor vált igazán kínossá, amikor kiderült, hogy az argentin világbajnok napokkal később Japánban már csapata rendelkezésére állt. Sokan az ügy mögött politikai indokokat látnak, mint a kínai Global Times véleménycikkében közölte, „az incidens hatása messze túlmutat a sport területén”, kiemelve, hogy a szezon előtti barátságos meccsek közül ez volt az egyetlen, ahol Messi nem játszott.

Szoboszlai visszatért, a 99. percben nyert a Liverpool

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolnál a sérülését követően, de egy több mint nehéz meccsen vannak túl a Nottingham Forest ellen az angol bajnokságban.

Donáth Anna Gyurcsány Ferencék plakátjairól: hányingerem van

A Demokratikus Koalíció „Isten? Haza? Pedofília!” felirattal és Orbán Viktor arcképével indított plakátkampányt, amelyről a Momentum elnöke is elmondta a véleményét.