Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Szakember mondta el, mely vitaminok segíthetnek mentális egészségünk megőrzésében

Szakember mondta el, mely vitaminok segíthetnek mentális egészségünk megőrzésében

Szakember mondta el, mely vitaminok segíthetnek mentális egészségünk megőrzésében
Fotó: Unsplash

Egyebek mellett a D-vitamint, a szelént, a cinket és a magnéziumot említette, de más hasznos tanácsokkal is szolgált.

A kiegyensúlyozott táplálkozásnak nem pusztán a testi, hanem a mentális egészségünk megőrzésében is fontos szerepe van. Bár a pszichés betegségeket a nyugati orvostudomány sokáig csak az agyműködéssel hozta összefüggésbe, a kínai orvoslás, és az ayurvédikus gyógyászat mindig is tudta, hogy a test, különösen az emésztőrendszer működése nagyon is hatással van a mentális folyamatokra. Ha tehát fontos számunkra a mentális egészségünk támogatása, a táplálkozásunkat illetően is fontos odafigyelnünk néhány dologra.

Például arra, hogy olyan étrendet állítsunk össze, amely hozzájárul a bélrendszer kiegyensúlyozott működéséhez, mindemellett egyéni céljainkat, helyzetünket is figyelembe veszi (fogyás, testsúlynövelés, esetleges betegségek). Ebben szakértő segítségét is kérhetjük, de ha törekszünk rá, hogy gyakran fogyasszunk friss zöldségeket és gyümölcsöket, sovány fehérjéket, rostban gazdag élelmiszereket (napi 25-30 g élelmi rost), fermentált finomságokat (pl. kefir, savanyú káposzta, kimchi) már tettünk egy lépést az egészséges életmód felé.

Mindemellett a rendszeres mozgás, a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása, a pihenés, az önmagunkra való odafigyelés szintén fontos a mentális egészségünk megőrzése szempontjából. Míg arról, pontosan mely vitaminok, ásványi anyagok, táplálékkiegészítők támogathatják a bélflórán keresztül a mentális egészség megőrzését, Németh Sándor, a BioTechUSA termékspecialistája árult el részleteket a Feminának nyilatkozva. A szakember a prebiotikus rostokat emelte ki elsőként, annak jó forrásai: inulin, rezisztens keményítők (banán, zab).

De a probiotikumokot is megemlítette, amelyek az egészséges bélflóra fenntartásával segíthetnek csökkenteni a szorongást és a depresszió tüneteit. Míg az omega-3 zsírsavak gyulladáscsökkentő hatásúak és támogathatják az agyi funkciókat, jó forrásai: lazac, makréla, lenmag, chia mag, halolajkapszula. A D-vitamin hiánya pedig összefüggésbe hozható a depresszióval és a szorongással – emelte ki. Jó forrásai: napfény, D3-vitamin tartalmú étrendkiegészítők, zsíros halak. Mint mondta, a B-vitaminok közül a kiemelten fontos a B12-vitamin, valamint a B6-vitamin, ezeket se feledjük.

De a szelént (jó forrásai: brazil dió, tojás, tenger gyümölcsei és minőségi étrendkiegészítők), a cinket (jó forrásai: tökmag, kagyló, diófélék, teljes kiőrlésű gabonák, multivitaminok, cinket tartalmazó étrendkiegészítők) és a magnéziumot (jó forrásai: mandula, spenót, sötét csokoládé, magnézium tartalmú étrendkiegészítők) is kiemelte. Végül hozzátette: a fentieken kívül még hasznosak lehetnek a mentális egészség megőrzésében az ún. adaptogén gyógynövények (ashwagandha, rhodiola rosea és a görögszéna), illetve a glutamin aminosav (forrásai: húsok, halak, glutamin-kiegészítők) is.


Ebben a cikkben azokra az egyszerű módszerekre is kitértünk, amelyekkel sokat tehetünk a lelki egészségünkért a mindennapokban, ezáltal pedig nyugodtabbá és kisimultabbá válhatunk. Az egyik tipp, hogy felejtsük el az újévi fogadalmakat, inkább tűzzünk ki magunk elé kisebb célokat és ünnepeljünk meg minden mérföldkövet. De a mindfulnesst is bevezethetjük a mindennapjainkba, amelynek gyakorlása a legegyszerűbb módja a stresszoldásnak. De az is jó ötlet, ha a közösségi oldalakon némi rövid szünetet tartunk bizonyos időközönként.