Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Ilyen jótékony hatása van napi 45 perc rajzolásnak

Ilyen jótékony hatása van napi 45 perc rajzolásnak

Ilyen jótékony hatása van napi 45 perc rajzolásnak
Fotó: Unsplash

Amerikai kutatók szerint a művészeti foglalkozások valóban segítenek csökkenteni a stresszt, ami abban az esetben is igaz, ha valaki egyáltalán nem tud rajzolni, festeni, és általában véve kézügyessége sincs.

Az amerikai Drexel Egyetem kutatói összesen 39, 18 és 59 év közötti embertől vettek nyálmintát két alkalommal: egy 45 perces művészeti foglalkozás előtt és után, ugyanis a kutatók azt szerették volna megtudni, miként változik meg a résztvevők kortizolszintje. A vizsgálat során a csoport tagjai bármilyen formában alkothattak a papírmunkáktól kezdve az agyagmodellezésen át a kollázsok készítéséig. Ami még fontosabb: a résztvevők kevesebb mint felének volt valamilyen tapasztalata már a művészeti alkotások készítése terén.

A csoport tagjainak beszámolói alapján a foglalkozások pihentetőek voltak, csökkentették a szorongást, és segítettek nekik perspektívát találni. Volt, aki azt mondta, hogy kevésbé rágódott a hétköznapi problémákon. A nyálminták igazolták ezeket a beszámolókat, a résztvevők 75%-ánál csökkent a kortizol szintje a 45 perces foglalkozásnak köszönhetően – emelik ki. Ez az eredmény nem függött attól, hogy ki mennyire értett a művészetekhez, vagyis lényegében egy teljesen amatőrnél is ugyanaz az eredmény születhet, mint annál, akinek már van tapasztalata a hasonló alkotói tevékenységgel kapcsolatban.

Girija Kaimal, az Art Therapy című tudományos lapban megjelent tanulmány egyik szerzője szerint az eredmény abból a szempontból nem meglepő, hogy végső soron épp ez lenne a művészetterápia célja is. Ugyanakkor jó tudni, hogy valóban van mérhető hatása az ilyen foglalkozásoknak. De érdemes arra is felhívni a figyelmet, hogy a vizsgált csoport rendkívül kicsi volt.

Azaz a jövőben nagyobb mintán is el kellene végezni a kísérletet, hogy pontosabb képet lehessen kapni a kortizol szintjének csökkenéséről. Emellett azt is érdemes lenne megvizsgálni, hogy a 45 perces idő növelésének vagy csökkentésének van-e valamilyen hatása az eredményre – jegyzi meg a HVG az IFLScience cikkére hivatkozva.


Korábban arra is kitértünk, melyek azok az egyszerű módszerek, amelyekkel elérhetjük, hogy lelki egészségünk 2025-ben is rendben legyen. Az egyik, amit megtehetünk, hogy felejtsük el az újévi fogadalmakat, inkább tűzzünk ki magunk elé kisebb célokat és ünnepeljünk meg minden mérföldkövet. De a mindfulnesst is bevezethetjük a mindennapjainkba, amelynek gyakorlása a legegyszerűbb módja a stresszoldásnak.