A két milánói csapat jelenleg még közösen osztozik a San Sirón.
Elmarad a Győri ETO – Békéscsaba NB I-es női kézilabda mérkőzés, miután a Békés megyeieknél koronavírus-fertőzöttet találtak
A katalán FC Barcelona több, mint 7500 tagja írta alá azt a bizalmatlansági indítványt, melyet Josep Maria Bartomeu ellen akarnak indítani a Lionel Messi távozása körüli balhé miatt
Nem kizárt, hogy Luis Suarez mégsem költözik Olaszországba, és a következő szezonban is a La Ligában fogja rúgni a bőrt, csak épp Lionel Messi ellen.
A Liverpool is lerántotta a leplet a harmadik mezéről, közvetlen a Premier League új szezonjának startja előtt, ami nagyon izgalmasnak ígérkezik.
A FC Barcelona nem a legbarátibb időpontban mutatta be az új érkezőt, aki azonban már ott van a katalán városban, és az új csapatával készülhet az első la ligás szezonjára.
Ha létrejön a transzfer, és a játékos beválik, azzal a Chelsea saját magát fogja gyengíteni, ugyanakkor az igazolásból kapott pénzből újabb kiváló fogásokat hajtat végre Frank Lampard.
Jürgen Klopp a legutóbbi nyilatkozatával a londoni szurkolók és a Chelsea tulajdonosi köre sem zárta a szívébe a német edzőt, akinek nem is ez volt a célja, csak szimplán reagált.
Nem kizárt, hogy a magyar futball történetének egyik legnagyobb tehetsége Olaszországban köthet ki, és egy olyan csapatnál játszhat, ahol harcban lehet a bajnoki címért, és a Bajnokok Ligájában is meglepetést okozhat.
A Manchester United átalakítóban van, sorra érkeznek a kerethez a faital tehetségek, akik megvalósíthatják a szurkolók nagy álmát, és újra bajnoki győzelmet ünnepelhetnek.
Sokan megkérdőjelezik az igazolás szükségességét, ami ráadásul rettentő sok pénzébe fájt a „zebráknak”. Most pedig közel állnak ahhoz, hogy végleg megváljanak tőle.