Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,177 $

Sikerrel végződött az észak-koreai hiperszonikus rakéta tesztelése

Phenjan kilőtte Észak-Korea első hiperszonikus rakétáját az ország keleti partvidékéről, a helyi hírügynökség szerint a teszt gond nélkül végbement.

MTI/EPA/KCNA/KCNA
Külföld

Kulcsár Péter

Szerkesztő

Az észak-koreai pártvezetés kezében lévő Rodong Szinmun lap jelentéséből kiderült, szeptember 28-án végrehajtották az új rakétával az első teszteket, mely során leellenőrizték, miként képes az irányítóközpont által kiküldött manővereket teljesíteni, illetve milyen stabilitással rendelkezik a hatalmas méretű egység – írta az RT hírportál.

A teszt eredményeként az összes tervezett műszaki mutatót elégségesnek minősítették, egyúttal hozzátették, sikerült betartani a tervezési követelményeket is, ami azt jelenti, hogy nem keletkezett zavar a rendszerben.

A dél-koreai vezérkar szintén megerősítette a hiperszonikus rakéta kilövésének tényét, kedden a Jonhap hírügynökség ugyanis arról írt, hogy helyi idő szerint délután 6:40-kor a Japán-tenger keleti részébe zuhant egy modul, amit néhány perccel korábban minden bizonnyal Phenjan bocsátott a levegőbe.